Nem lélegezhetnek fel teljesen a járulékfizetők

Pénzcentrum2009. július 13. 08:32

A múlt héten döntött arról az Alkotmánybíróság, hogy már a járuléktartozásokra is lehet fizetési könnyítést kérni. A testület azonban felhívja a jogalkotók figyelmét, hogy elfogadhatónak tartja a járulékbevétel védelmét, ha az nem sérti az emberi méltóságot.

Szakértői körökben is meglepetésnek bizonyult az Alkotmánybíróság múlt heti határozata, mellyel lehetővé teszik, hogy méltányossági kérelemre az adó mellett a járuléktartozásokat is elengedhesse vagy mérsékelhesse az adóhivatal.

Többen arra számítottak, hogy a testület majd azt vizsgálja, indokolható-e a diszkrimináció az egyes közteherfajták között, vagy közjogi, intézményi megítélésük miatt azonos csoportba sorolhatók. Ebből pedig az következne, hogy az indítványt elutasítják, arra hivatkozva, hogy a járulékok célzottan a társadalombiztosítás finanszírozását szolgálják.

Határozatában az Alkotmánybíróság utalt arra, hogy 2002-ben már vizsgálta egyszer az adózás rendjéről szóló törvény idevágó passzusát. Akkor érintetlenül hagyták a törvényt. Most viszont új helyzet állt, elő, az időközben megváltozott jogszabályok miatt azok is járulékfizetőkké váltak, akik korábban jövedelmi helyzetükre tekintettel e fizetés nélkül fértek hozzá az egészségügyi ellátásokhoz.

Januártól nekik vagy közeli hozzátartozójuknak havi 4500 forintot kell fizetniük. Az indítványban pont erre hivatkozva kérték az alkotmányellenesség megállapítását: a fizetési kötelezettség ezekben a családokban súlyosan veszélyeztetheti a megélhetés, ami sérti az emberi méltóságot.

Címkék: