Segélyezés helyett foglalkoztatna a miniszter!

Pénzcentrum2009. március 12. 09:45

A segélyeken és járadékokon élő inaktívak munka világába való visszasegítése érdekében a válságkezelő programok mellett egységes stratégia szerint dolgoznánk ki különböző foglalkoztatás-segítő programokat is - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter.

A kijelentés a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége által szervezett Munkahelymegőrzés vidéken 2009 című konferencián hangzott el. A miniszter szerint ugyanis sem a versenyszférának nyújtott munkahelyteremtő támogatások, sem az önként jelentkező civil szervezetek által szervezett foglalkoztatási programok nem tudták érdemben és hosszabb távon csökkenteni a mintegy 1 millió főre tehető inaktívak számát.

Az önkormányzatokkal közösen dolgozunk egy szociális kríziskezelő programon, egy másikon, ami az ápolási díjat váltaná ki és helyette munkabér nagyságú összeghez juttatná, valamint ápolási hálózatba szervezné a hozzátartozóikat gondozókat - folytatta a miniszter.

A rehabilitációs járadékosok hasonló programra számíthatnának. A miniszter elmondása szerint az OFA 6 milliárd forintos, jelenleg felfüggesztett pályázatai mellett a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások, a regionális munkaügyi központok kezelésében lévő központi válságkezelő alapok szintén a Munkaerőpiaci Alapból (MPA) finanszírozott 10 milliárd forintos keretre is számíthatnak.

Címkék: