Hol van itt a válság? Kígyóznak a sorok az ország egykori slágerhiteléért

Pénzcentrum2024. február 5. 10:02

2023 utolsó hónapja a személyi hitelek piacán is némi visszaesést hozott, legalábbis abban az esetben, ha az újonnan kötött szerződések összegét a tavaly novemberi adatokkal vetjük össze. Ha a teljes 2023-as évet nézzük, akkor a harmadik leggyengébb hónap volt a december, ugyanakkor az változatlanul elmondható, hogy a mostani eredmény jelentősen meghaladta a 2022. azonos időszakában regisztráltat. Tovább árnyalja a képet, ha a teljes évi eredményeket nézzük – ebben az esetben azt látjuk, hogy új szerződések 2023-as összege meghaladta a 2022-es új szerződésekét.

A 2023. novemberi 46,18 milliárd forint után decemberben mindössze 41,36 milliárd forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések összege, amely egy bő 10 százalékos visszaesést jelent. Sőt, a most decemberi eredmény a harmadik leggyengébb volt 2023-ban – tavaly csak áprilisban (38,88 milliárd) és februárban (35,02 milliárd) volt alacsonyabb az új szerződéskötések összege a decemberinél.

Loading...

Ugyanakkor a tavalyi év utolsó hónapjáról is elmondható, hogy a hónap során megkötött új személyihitel-szerződések értéke meghaladta az egy évvel korábbi, vagyis a 2022. decemberi kihelyezések volumenét. Ráadásul nem is kicsivel – 2022 decemberében mindössze 26,49 milliárd forint értékben vettek fel személyi hitelt a magyar háztartások, amelyhez képest a tavaly decemberi eredmény 56,1 százalékos emelkedést jelent (26,49 → 41,36 milliárd forint).

Jól mutatja a trendeket, hogy a 2023-as új kihelyezések összegei egészen júliusig elmaradtak a 2022-es eredményektől, azóta azonban rendre felülmúlták azokat, ráadásul egyre növekvő mértékben:

  • júliusban 5 százalék,
  • augusztusban 13,4 százalék,
  • szeptemberben 19,9 százalék,
  • októberben 34,7 százalék,
  • novemberben 40,2 százalék,
  • decemberben pedig a már említett 56,1 százalék volt az emelkedés a 2022-es számokhoz viszonyítva.

A személyi hitelek piaca tehát összességében szépen szerepelt 2022-höz képest, amely az éves összesített adatokból is jól látszik – az új szerződések összege 2022-ben 491,89 milliárd forint volt, míg 2023-ban 522,87 milliárd forint (+6,3%). Ugyanakkor az is igaz, hogy a bővülés mértéke elmaradt a tavalyi éves infláció (17,6%) mértékétől.

Loading...

Az új szerződések száma is visszaesett

Novemberhez képest jelentősen visszaesett az új szerződések száma is – 21 329-ről 17 718-ra (-16,93%). Ez tavaly a harmadik legrosszabb eredménynek számított – egyedül januárban (15 084 db) és februárban (16 466 db) született ennél kevesebb szerződés. Az azonban továbbra is elmondható, hogy a 2023-as eredmény túlszárnyalta az egy évvel korábbi adatokat – 2022 decemberében ugyanis mindössze 13 699 új személyihitel-szerződést kötöttek a magyar háztartások, melyet 29,34 százalékkal haladt meg a mostani mennyiség.

Loading...

Ugyanakkor tovább emelkedett az újonnan megkötött személyihitel-szerződések átlagos összege – ez novemberben 2 165 127 forint volt, ellenben decemberben már 2 334 349 forint, ami 7,81 százalékos emelkedést jelent. Ez egyébként a legmagasabb átlagösszeg volt 2023-ban, letaszítva ez eddigi dobogós márciust, amikor is 2 220 986 forint volt az újonnan kötött szerződések átlagösszege.

Loading...

Az átlagos hitelköltség mutató is csökkent

Decemberben már csak 18,86 százalék volt a személyi hitelek átlagos hitelköltség mutatója, ami 0,14 százalékponttal alacsonyabb a novemberi értéknél. Ez egyébként 2023 legalacsonyabb átlagos hitelköltség mutatója, ráadásul decemberben fordult először elő, hogy 19 százalék alá csökkent ez a mutató.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Loading...

Az ugyanakkor változatlanul igaz, hogy e tekintetben jelentős különbségek figyelhetők meg a különböző kamatperiódusú személy hitelek között (november → decemberi értékek):

  • maximum 1 évre fixált: 28,25 százalék → 26,41 százalék,
  • 1 éven túl kamatfixált: 18,92 százalék → 18,80 százalék,
  • 1-5 év közötti kamatperiódus: 20,34 százalék → 20,64 százalék,
  • 5 éven túl kamatfixált: 18,47 százalék → 18,31 százalék.

Lássuk a legfrissebb adatokat

Zárásképp ismét megnéztük, hogy jelenleg milyen kondíciók mellett lehet személyi hitelt felvenni. A Pénzcentrum kalkulátorának segítségével ezúttal azt vizsgáltuk meg, hogy mekkora havi törlesztőrészletre számíthatnánk, amennyiben 1 millió forintos hitelt igényelnénk 5 éves futamidő mellett. A havi nettó jövedelemre vonatkozó kérdésnél 500 ezer forintot állítottunk be, a munkaviszony hosszához pedig 5 évet adtunk meg.

Loading...

Jelenleg az UniCredit Bank ajánlata tűnik a legkedvezőbbnek havi 23 028 forintos törlesztőrészlettel és 1 381 689 forintos teljes visszafizetendő összeggel (THM 14,41%). Ezt a CIB Bank (23 049 forint törlesztő, THM 14,45%), a Raiffeisen Bank (23 471 forint törlesztő, THM 15,9%) és az MBH Bank (23 960 forint törlesztő, THM 16,3%) ajánlatai követték a sorban. A futamidő végéig visszafizetendő teljes összeg mindegyik konstrukció esetében 1,5 millió forint alatt maradna.

Februárban is az OTP Banktól és a Cetelemtől érkeztek a legdrágább ajánlatok – előbbinél 29 549 forint (THM 28,97%), utóbbinál pedig 28 762 forint (THM 27,43%) lenne a havi törlesztőrészletünk. A teljes visszafizetendő összeg az OTP Bank esetében 1 780 474 forint, míg a Cetelem esetében 1 735 737 forint lenne a futamidő végére.

Az igényeidnek jobban megfelelő adatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Címkék:
mnb, lakáshitel, jegybank, személyi kölcsön, személyi hitel, központi bank, magyar nemzeti bank, személyi kölcsön kalkulátor, hitelpiac,