Túl vagyunk a nehezén? Élénkülő keresletre számítanak a bankok

Pénzcentrum2023. szeptember 6. 13:14

Dancsik Bálint főosztályvezető, Banai Ádám ügyvezető igazgató és Nagy Tamás igazgató megtartották az MNB Hitelezési folyamatok című kiadványának eredményeit ismertető jegybanki sajtótájékoztatót. A háztartási és vállalati hitelezési folyamatok főbb jellemzőit Dancsik Bálint ismertette.

A prezentációt tartó Dancsik Bálint főosztályvezető elmondta, hogy három fő üzenetet szeretne megfogalmazni: egyrészt egyértelműen lassul a hiteldinamika mind a vállalati, mind a háztartási hitelszegmensben; másrészt az előző folyamatok abszolút beleillenek a nemzetközi trendekbe, ugyanez figyelhető meg Európa-szerte; harmadrészt előretekintve már a hitelpiac élénkülése várható, a bankok szerint a hitelkereslet szinte valamennyi szegmensben élénkülni fog a következő fél évben.

Háztartási hitelállomány

A bankokkal szembeni háztartási hitelállomány 98 milliárd forinttal bővült 2023 második negyedévében. Ez az összeg érdemben elmaradt a tavalyi év azonos hónapjainak eredményeitől, így az éves növekedési ütem 2023 júniusában 3,1 százalékra csökkent. A hiteldinamika mérséklődése teljes mértékben beleillik a nemzetközi folyamatokba: a régióban és az eurozónában is megfigyelhető a háztartási hitelállomány növekedési dinamikájának csökkenése.

Ugyanakkor a hitel/GDP arány érdemben alulmúlja mind a régiós országok, mind az eurozóna értékét: ez az arány nálunk 14 százalék, míg Lengyelországban 25 százalék, Csehországban 32 százalék, Szlovákiában 45 százalék, az euroövezeti átlag pedig 48 százalék volt 2023 első negyedévben. Az érték csökkenését a nominális GDP nagyobb arányú bővülése okozta mind a háztartási, mind a vállalati hitelek esetében.

Éves összevetésben nagyjából a felére esett vissza a háztartási hitelkihelyezések volumene, jóllehet az egyes terméktípusok között jelentős eltérések figyelhetők meg. A legnagyobb, 67 százalékos csökkenés a lakáscélú hitelek esetében figyelhető meg, bár fontos hozzátenni, hogy ebben a bázishatásnak is nagy szerepe van, ugyanis a tavalyi második negyedéves adatokat érdemben növelték a jegybank zöld otthon programjának keretén belüli szerződéskötések.

A lakáshitelezésen belül az új lakás vásárlására (-89%) és az új lakás építésére (-87%) felvett hiteleknél történt a legnagyobb visszaesés, majd a felújítás és egyéb (-73%) célú hitelek következtek a sorban. A legkisebb mértékű visszaesés a használt lakás vásárlására (-49%) felvett hitelek esetében volt megfigyelhető. Ezen nagyarányú visszaesések a támogatott hitelprogramok kifutását is tükrözik.

Jóval kisebb arányú, 10 százalékos visszaesés figyelhető meg a személyi hitelek esetében, míg a babaváró hiteleknél szintén jelentős, 52 százalékos visszaesés történt 2022 második egyedévéhez képest. A babaváró eredményeit szintén torzítja a tavaly év végi kvázi előrehozott kereslet is, amit a program akkor várt esetleges lezárása okozott.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében viszont egy – legalábbis százalékosan – érdemi élénkülés volt megfigyelhető: 2023 második negyedévében éves összevetésben 63 százalékkal bővült ezen hitelek kihelyezésének volumene. Dancsik Bálint előadása szerint ennek hátterében arbitrázs lehetőségek állhattak. A szóban forgó hiteltípusnál a 40 millió feletti hitelösszegek aránya több mint 40 százalékra emelkedett a második negyedévre, noha a korábbi években ezek aránya 17 százalékos volt.

Ugyancsak megfigyelhető, hogy a magasabb jövedelműek mozdultak el a szabad felhasználású jelzáloghitelek felé. Mindezek együttesen arra engednek következtetni, hogy ezeknek a hitelkihelyezéseknek a jelentős része valójában állampapír-befektetéseket finanszírozott: itt elsősorban a Prémium Magyar Állampapír kedvező kondícióra kell gondolni Dancsik Bálint szerint.

A jelentős százalékos felfutás ellenére azonban elmondható, hogy a kihelyezett szabad felhasználású jelzáloghitelek összege a második negyedévben kihelyezett háztartási hitelállománynak kevesebb mint 10 százaléka.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelentős, éves alapon mintegy 64 százalékos visszaesés volt megfigyelhető a CSOK keretében leszerződött támogatási volumen esetében is. A második negyedévben a kihelyezett lakáshitelek egyharmadát CSOK-támogatás mellé vették fel, míg a kihelyezett lakáshitelek 18 százaléka CSOK támogatott hitel volt. A CSOK-on belül a falusi CSOK volt a legnépszerűbb, ennek részaránya 47 százalékos volt 2023 második negyedévében.

Dancsik Bálint azt is elmondta, hogy a jövőre életbe lépő szabályozás hatására a babaváró hitelek piaca jelentősen csökkenhet majd, ugyanis a korábban folyósított hitelek esetében 40 százalék alatti a 30 évnél fiatalabb nők aránya.

A lakáshitelkamatok esetében stagnálás figyelhető meg az év eleje óta. A piaci lakáshitelek kamata 8,8 százalék volt 2023 júniusában, ám a támogatások hatásának figyelembe vételével az ügyfelek által fizetendő átlagos kamat valójában ennél alacsonyabb, 7,7 százalékos volt.

A lakáscélú hitelfeltételek nem változtak a vizsgált negyedévben, és a jövőben is csak a bankok kis aránya tervezi a feltételek szigorítását. A fogyasztási hitelek esetében azonban több bank is úgy nyilatkozott, hogy az év második felében tervezik a feltételek szigorítását.

A hitelkereslet élénkült a fogyasztási hitelek esetében, és előretekintve is a bankok élénkülő keresletre számítanak valamennyi szegmensben, párhuzamosan a javuló gazdasági környezettel.

Vállalati hitelállomány

A vállalati hitelállomány 158 milliárd forinttal bővült a második negyedévben. A növekedést elsősorban a nagyvállalati devizahitelek támogatták. Az éves növekedési ütem 2023 júniusában 11 százalékos volt, ami elmarad a korábbitól. Bizonyos nagyügyletek felfele torzítják a növekedési ütem mértékét, ezek kiszűrésével a növekedési ütem még szerényebb, mintegy 6,4 százalékos volt.

 

Címkék:
mnb, jelzáloghitel, jegybank, személyi kölcsön, hitelezés, személyi hitel, központi bank,