Pénzcentrum • 2020. június 23. 15:22
7 százalékos zsugorodást prognosztizál a második negyedévre az MNB, ugyanakkor továbbra is tartják, hogy bővülni fog idén a magyar gazdaság. 2020-ban 0,3 és 2 százalékos bővülést prognosztizálnak - jelentette ki Matolcsy György.
Sikeres 10 év van mögöttünk, valamennyi fontos gazdasági, pénzügyi, társadalmi adat javult Magyarországon: csökkent az államadósság, közelebb kerültünk a nyugathoz. Sokat nyertünk, nagy győzelmeket arattunk - mondta Matolcsy György az MNB sajtótájékoztatóján, miután a Monetáris Tanács ülése után bejelentették, 0,9-ről 0,75 százalékra csökkentik a jegybanki alapkamatot. A testület 2016. májusa óta most először nyúlt hozzá az alapkamathoz. Az eseményen Matolcsy György jegybankelnök, Kandrács Csaba, Patai Mihály és Virág Barnabás, a jegybank alelnökei vettek részt.
A jegybank elnöke elmondta, túl vagyunk a mélyponton, Magyarország jól vizsgázott, megnyertük a járványkezelés első szakaszát. Lehetnek még meglepetések, jöhet még második hullám - figyelmeztetett Matolcsy. Fontos az árstabilitás, és a pénzügyi stabilitás, és ha ezt elérték, akkor a jegybank segíteni fogja a kormányt a célok elérésében. Nem ingott meg a magyar pénzügyi rendszer egyetlen eleme sem.
A gazdaságpolitika helyreállítása most a cél, de a 2020-as évet nem lehet úgy megnyerni, ahogy korábban szerették volna, ezért a mai döntések alapján mélyelemzésekre is támaszkodott. Az MNB tartja a 2020-as évre a pozitív növekedési előrejelzését, de a mértékét csökkentették, 0,3 és 2 százalék közötti GDP-bővülést prognosztizál idénre a jegybank.
Jó hír, hogy az első negyedév 2,2 százalékos növekedéssel zárult - sorolta Matolcsy. Azonban a második negyedév - különösen az április - brutális volt, de például az építőipar csak keveset esett vissza, a második negyedévre még nincs végleges adat, de a jegybanki prognózis szerint
Matolcsy szerint így szükség van a 3. és a 4. negyedév jó eredményeire. Ennek tükrében hoztak ma döltéseket: elmondta, a 4 éven át tartó 0,9 százalékos alapkamat sikers volt és stabil. Most azonban ez csokkent 0,75 százalékra, de a kamatfolyosó változatlan maradt: azért csökkent az alapkamat, mert az MNB jelzést szeretett volna adni arról, hogy fontosnak tartja az alapkamatot, és a hazai jegybanknak még mindig van mozgástere a válság kezelésére, elkerülésére.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mindez együtt azt jelenti, hogy Magyarország megnyerheti a 2020-as évet növekedés, munkahelyek szempontjából - jelentette ki Matolcsy György.
Így indokolt a Monetáris Tanács
Idő közben kiadta a mai váratlan kamatvágás indoklásáról szóló közleményét az MNB Monetáris Tanácsa:
- foglalták össze.