Magyarok százezrei lélegezhetnek fel: nekik is jár a kamatmentes hitel

Pénzcentrum2019. július 11. 11:26

Sok magyar család van abban a helyzetben, hogy felvennék ugyan a babavárót, de meglévő hitelük miatt nem mernek tovább eladósodni. Van okuk aggódni? Egyáltalán jogosultak ebben az esetben a babaváróra? Ezt számoltuk ki, és azt találtuk, hogy még nagy összegű lakáshitel és kis összegű személyi hitel mellé is simán felvehető a babaváró teljes összege a jelenlegi adósságfék szabályok teljes betartásával, és ehhez egy átlagos magyar nettóbér is bőven elegendő.

Július elseje óta több mint 1000 házaspár igényelte a babaváró kölcsönt. Tudni lehetett előre, hogy a hiteltermék népszerű lesz, az 1000-es szám pedig tényleg nagy. Sokan játszhatnak kivárásra: ők arra várnak, hogy a kezdeti nagy érdeklődés lecsengjen, és inkább a későbbiekben élnek a babaváró felvételével. Így aztán a konstrukció várhatóan magas népszerűségnek örvend majd a közeljövőben is.

Olcsó személyi hitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

A kiterjedt ügyfélkör között egészen biztosan sokan vannak olyanok, akik valamilyen meglévő hitelük mellé veszik fel a babavárót. Ez nem is nagy probléma, hiszen a maximált törlesztőrészlet miatt a babaváró mellett egészen jól elfér bármilyen egyéb hitel, és az adódó alkalmat érdemes kihasználnia a jogosultaknak akkor is, ha egyébként van már egy hitelük, de a két hitel együttes törlesztése nem jelent akadályt.

Mennyi az így felvehető legtöbb hitel?

Minden hitelfelvételkor meg kell felelni az adósságfék szabályoknak, azaz a fix kamatozású hitelek esetén, havi nettó 500 ezer forintos jövedelem alatt a törlesztő annak legfeljebb 50 százaléka lehet. A babaváró törlesztője maximált, 50 ezer forint lehet havonta, így a legszélsőségesebb esetben is - a jogszabályt betű szerint értelmezve - legalább 100 ezer forinttal felvehető a teljes, 10 milliós összeg (20 évre a törlesztő 43 793 ezer forint lesz).

De mi történik akkor, ha a babaváró mellett egyéb hitelünk is van? Ilyenkor is meg kell felelni a JTM-szabályoknak, ebben az esetben azonban a két hitel törlesztőjének egyszerre kell beleférni a havi nettó jövedelmünk 50 százalékába - azt azért itt tennénk hozzá, hogy az 50 százalék csak papíron létezik, a bank egészen biztosan ennél alacsonyabb határt állapít majd meg, ahogy ezt sokan tapasztalhatják is hitelfelvételkor.

Mindez azt jelenti, hogy a meglévő hitelesek elesnek a babaváró lehetőségét? Egyáltalán nem!

Az alábbiakban azt számoljuk ki, hogy egyes kombinált hitelfelvételeknél mekkora havi nettó jövedelemre van szükség. A babavárót eleve csak házastársi viszonyban lévő felek igényelhetik, a JTM-szabályok megállapításakor pedig összeadódnak a jövedelmek, és a közös összjövedelmből kerül megállapításra a maximális törlesztő.

Mekkora jövedelem kell meglévő lakáshiteleseknek a babaváróhoz?

Számoljunk a lakáshitelek esetén egy viszonylag nagy összeggel, 15 millió forinttal. Hogy ne elvont átlagkamatokkal számoljunk, a Pénzcentrum kalkulátorában megnéztünk konkrét lakáshiteleket: a havi törlesztőt a futamidő 20 évre tolásával mérsékeltük. Az alábbiakban néhány konkrét banki hitel törlesztőjét mutatjuk be - a kamatperiódusok közül a legnépszerűbbet, az 5 évest választottuk:

Loading...

A babaváró törlesztője (ha 10 milliót veszünk fel 20 évre) 43 793 forint havonta. Ha a Raiffeisen lakáshitelét választjuk, a törlesztő 87 767 forint, amennyiben emellé felvesszük a babaváró teljes összegét, akkor a minimális családi összjövedelem 263 121 forint lesz - azaz felenként kb. 131 ezer forint. Ahogy nőnek a THM-ek, szűkülnek a lehetőségek is, de jelentős eltérés nincs a fenti hitelek között. Az OTP lakáshitelével például már 270 ezres havi nettó összjövedelem a minimum, ha 15 millió lakáshitel mellé még 10 millió babavárót akarunk felvenni.

A lakáshitelek kamatai a padlón vannak! Hasonlítsd össze őket a Pénzcentrum kalkulátorában!

Egyértelműen látszik tehát, hogy akár egy nagyobb összegű lakáshitel mellé is könnyen felvehető a babaváró hitel teljes összege, akár alacsony jövedelem mellett is - ismét kiemelnénk, hogy a bank az 50 százalékos JTM-korlátnál némileg szigorúbb lehet - és lesz is.

Könnyen kiszámolhatod te is, hogy a babaváró teljes összege mellett mennyi lakáshitelt tudsz felvenni. A Pénzcentrum kalkulátorában állítsd be a hitelösszeget és a futamidőt, az így kapott havi törlesztőhöz add hozzá a babaváró 43 793 forintos törlesztőjét. Ha ennek összege nem haladja meg a havi nettó jövedelmed 30-40 százalékát, minden bizonnyal gond nélkül fel tudod venni a hitelt. Ugyanezt meg tudod vizsgálni a személyi hitelekre is kalkulátorunkban.

Meglévő személyi hitel mellé is fel lehet venni?

Igen, sőt. A személyi hitelek jellemzőek kisebb összegűek a lakáshiteleknél, így a törlesztő is alacsonyabb lesz (még úgy is, hogy a futamidő rövidebb, a kamat pedig magasabb). Tegyük fel, hogy valakinek 2 millió forintnyi személyi hitele van, amelyet 5 évig fizet. A Pénzcentrum kalkulátorában az alábbi ajánlatokat találtuk:

Loading...

A CIB hitelének törlesztője 40 436 forint, így aztán a babaváróval kombinálva is elég 168 459-es havi nettó családi összjövedelem. Az MKB hitelének THM-e már kétszámjegyű, a 14 493 forintos törlesztő mellé még így is felvehető a babaváró teljes összege 170 573 forintos havi nettó családi összjövedelemmel. A K&H hitele némileg drágább, de 174 537 forintos jövedelemmel így is kombinálható a babaváró teljes összege és a közepes hitelösszegű személyi kölcsön.

Így tehát kijelenthető, hogy a meglévő személyi kölcsönünk egészen biztosan nem jelent akadályt a babaváró teljes összegének felvétele előtt.

De az igazi kérdés az, hogy akkor is ilyen könnyű-e a helyzet, ha már van személyi hitelünk és lakáshitelünk is. Ebben az esetben mekkora jövedelemre van szükségünk a babaváró teljes összegéhez? Nézzük meg (az egyszerűség kedvéért a bankok egyes termékeit egy sorban tüntetjük fel. Célszerű is így számolni, mert a bankok kedvezményeket adnak, ha számlavezető intézményként tőlük vesszük fel a hiteleket, vagy máshogy szólva az ügyfeleikké válunk hitelfelvételkor):

Loading...

Látható, hogy amennyiben például a CIB személyi kölcsönét és a lakáshitelét is felvettük, akkor is felvehetjük a babaváró teljes összegét, ha a család jövedelme meghaladja a havi nettó 344 ezer forintot - azaz fejenként legalább nettó 172 ezret keresnek a felek. A Budapest Bank esetében ez már némileg nagyobb, 373 ezer forint, azaz ide már fejenként kb. 186 ezres jövedelem kell, ennél alacsonyabb jövedelem is elég.

Személyi hitelt vennél fel? Kalkulálj magadnak a Pénzcentrum kalkulátorában!

Itt azért ismét megemlítjük, hogy a bank meghúzhat egy alacsonyabb határt az 50 százalékos jövedelemarányos törlesztésnél, de két magyar átlagbérből érő házastárs együttesen még így is fel tudja venni a nagy összegű lakáshitelt, közepes összegű személyi hitelt és a babaváró teljes összegét egyszerre. Hozzátesszük, hogy amennyiben van módunk rá, piaci lakáshitel helyett érdemes a CSOK-hitelhez nyúlni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha lakást vásárolunk, így meglévő lakáshitel, vagy egy gyermek esetén a felvetés irreleváns. Azt hozzá kell tenni, hogy némely banknál előfordulhat, hogy meghatároznak egy maximális összeget, amennyi a fogyasztási hitelekből felvehető, mint ahogy a JTM-szabályoknál is lehetnek egyes bankok szigorúbbak.

Címkék:
hitel, bank, kamat, thm, kalkulátor, kölcsön, személyi hitel, ingyenpénz, babaváró támogatás, babaváró, babaváró kölcsön, családvédelmi akcióterv, nettóbér,