Nekik már sikerült: megszabadultak a hitelcsapdától

Pénzcentrum2019. március 8. 09:01

A diákhitel átlagos visszatörlesztési ideje 7,5 év: már majdnem 200 ezren rendezték a tartozást - írta a Magyar Hírlap.

Mindkét hitelkonstrukciót jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe, a kölcsön kérelmezésére 45 éves korig van lehetőség. 

Az idei tanév első félévében 2738 új Diákhitel1 szerződést kötöttek 837 millió forint értékben, tehát jelenleg 12 794 szerződés van érvényben. Új Diákhitel2 szerződést 4670-en kötöttek 1314 millió forint értékben, így összesen 13 985 szerződésre folyósítottak hitelt 

- mondta a lapnak Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa.

A diákhitel adósai fegyelmezett törlesztők, ebből kifolyólag évek óta csökken a Diákhitel1 kamata, amely jelenleg rekordalacsony: 2,2 százalékos.

A tavalyi évben emelkedett a felvehető összeg is. Már akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

A gyes, gyed, csed időszaka alatt a Diákhitel1 kamatát átvállalja az állam, illetve mindkét diákhitelre törlesztőrészlet-szüneteltetés lép érvénybe. Két gyermek vállalása esetén az anya meglévő diákhitelének felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes tartozást törlik. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A külföldi részképzésre (például Erasmus-félévek, AIESEC) készülő tanulók két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét is kérhetik.

Címkék:
hitel, diákhitel, penzcentrum,