Elköltik a visszakapott pénzt a devizahitelesek

Pénzcentrum2015. június 25. 18:01

A devizahitelesek kicsivel több, mint fele tapasztal törlesztőrészlet-csökkenést az elszámolást követően, ők átlagosan 33 ezer forinttal fizetnek kevesebbet - derült ki a Budapest Bank felméréséből . Azok, akiknek hitelszerződése már lezárult, átlag 300 ezer forintot kapnak vissza bankjuktól. Mindkét csoportra jellemző, hogy a visszanyert összeget nagyrészt felélik, napi kiadásokra fordítják majd. A továbbra is élő hitelszerződéssel rendelkezők fele gondolkodik abban, hogy jelenlegi konstrukcióját egy kedvezőbb ajánlatra cserélje.

A Budapest Bank az elszámolást követően felmérést készített az érintett deviza alapú jelzáloghitelesek körében, azt vizsgálva, hogyan változtak a törlesztőrészletek a teljes futamidő során, valamint az elszámolást követően. A kutatás során arra is keresték a választ, hogy mit terveznek az ex-devizahitelesek a törlesztőrészlet csökkenéséből adódó, vagy az elszámolást követően nekik visszajáró összeggel, és hogy az elszámolást követően is élő szerződéssel rendelkezők tervezik-e meglévő hitelük kiváltását.

60 ezer az átlagos törlesztőrészlet az elszámolás után

A felmérésben résztvevők közül azok a jelzáloghitelesek voltak többen (66 százalék), akiknek az elszámolást követően is marad még tartozásuk. Ők átlagosan 5,6 millió forint hitelt vettek fel, 18,5 éves futamidőre, amelyből mintegy 10,5 év van még hátra.

Az ő törlesztőrészletük a hitel felvételekor átlagosan 41 ezer forint volt, ami a svájci frank árfolyamának tetőzésekor 77 ezer forintra szökött fel - ez 88 százalékos emelkedést jelent. Az elszámolás után a megkérdezettek kicsit több mint felének csökken a törlesztőrészlete; ők átlagosan 33 ezer forinttal fizetnek kevesebbet.

Ebben azonban viszonylag nagy szórás mutatkozik, a magasabb összegű hitellel rendelkezők ugyanis nagyobb csökkenést tapasztalnak. A hiteleiket a jövőben is fizető válaszadók elszámolás utáni átlagos törlesztőrészlete (beleszámolva azokat is, akiknek a törlesztője nem csökken) 59 ezer forint.

Akiknek hitelszerződése az elszámolással egyidejűleg, vagy korábban lezárult (kivéve ez alól a kedvezményes árfolyamon végtörlesztőket), átlagosan 3 millió forintos kölcsönt vettek fel, amelyet 5,5 évig törlesztettek. Ők a kezdeti, átlagosan 39 ezer forintos törlesztőrészlet után szintén jelentős emelkedést tapasztaltak, hiszen a törlesztőjük mintegy 63 ezer forintra nőtt a forint svájci frankkal szembeni árfolyamának leggyengébb időszakában (64 százalékos emelkedés).

Nagyrészt feléljük a "visszajárót"

Azok a megkérdezett devizahitelesek, akiknek alacsonyabb lett a törlesztőrészletük az elszámolás után, a csökkenésből adódó pénz átlagosan felét (mintegy 16 ezer forintot) felélik majd, jellemzően a napi kiadásokra, fogyasztásra költve ezt az összeget. 23 százalékban a jelenlegi hitel előtörlesztésére, 17 százalékban más (jellemzően fogyasztási) kölcsön törlesztésébe forgatják majd az így visszanyert pénzt, míg megtakarítani csak 11 százalék szándékozik ebből.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lezárt szerződéssel rendelkező hitelesek az elszámolás nyomán átlagosan 300 ezer forint visszatérítést kapnak, amelyet 57 százalékban felélnek majd: a leggyakoribb cél a napi kiadások, vásárlás, fogyasztás és a lakásfelújítás, de sokan tervezik ebből a pénzből finanszírozni az utazásukat is. A devizahitelesek 15 százaléka más (jellemzően szintén fogyasztási) kölcsön törlesztésére fordítja ezt a pénzt, míg 28 százalék tervez félrerakni a visszakapott összegből.

Hitelkiváltás-dömping jöhet?

Az elszámolás megmozgathatja a bankpiacot is: a megkérdezett élő jelzálog-hitelszerződéssel rendelkezők közül minden második válaszadó veszi fontolóra, hogy jelenlegi konstrukcióját egy kedvezőbbre cserélje. Ennek során a legtöbben (70 százalék) más pénzintézetek ajánlatait is megvizsgálják, 17 százalék pedig teljesen biztos abban, hogy nem marad jelenlegi bankja ügyfele. 

 

Címkék:
hitel, devizahitel, elszámolás,