Pénzcentrum • 2014. november 27. 18:33
A Kormány döntött a hallgatói hitelrendszerről szóló rendelet módosításáról, melynek eredményeképpen a hallgatói hitelezésben számos ügyfélbarát intézkedés lép életbe. Az új szabályok a hitelfelvétel előtt álló hallgatók, valamint a törlesztési szakaszban lévő ügyfelek számára jelentenek pozitív változásokat. A rendelet két lépcsőben lép hatályba, 2014. november 29-én, illetve 2015. február 1-jén.
A diákhitelek felvétele előtt álló hallgatók számára fontos tudnivaló, hogy változik a diákhitelek igénybevételének egyik legfontosabb jogosultsági feltétele: a
Ugyancsak módosul a diákhitelek igénybevételére vonatkozó jogosultsági idő, ez az eddigi 10 tanulmányi félévről 11 tanulmányi félévre nő, vagyis a jelenlegi szabályozáshoz képest
Egységes, osztatlan képzés esetén, amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel. Mindkét változás hatályba lépésének időpontja 2015. február 1-je lesz.
A Kormány nem feledkezett el a törlesztési szakaszban lévő ügyfelekről sem, több olyan könnyítést fogadtak el, melyek tovább segíthetik a diákhitelek időben történő visszafizetését. Azon törlesztő ügyfelek számára, akik fizetési nehézséggel küzdenek
Pozitív hír szintén a törlesztő szakaszban lévő ügyfelek részére, hogy az eddigi hat havi hátralék,
Az új szabályok 2014. november 29-én lépnek hatályba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A célzott kamattámogatást igénybe vevő ügyfelek - TGYES, GYES, GYED alatt lévő diákhiteles kismamák, kispapák - a jövőben abban az esetben is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is. Technikai tudnivaló, ám igen fontos dátum a törlesztők számára, hogy
az eddig megszokott módon, a hitelszerződés szerződésszámának egyidejű feltüntetésével. Ezen változások 2015. február 1-jén lépnek hatályba.
Egy speciális igénybevevői körre vonatkozó szigorítás is életbe lép 2014. november 29-én, mely alapján nem igényelhet szabad felhasználású hallgatói hitelt a jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt, ha a szabadságvesztés végrehajtása még nem fejeződött be, ide nem értve azt az esetet, ha az elítéltet feltételes szabadságra bocsájtották.