Visszaszámlálás: napokon belül kezdődnek a devizahiteles perek

MTI2014. augusztus 19. 19:18

Pénteken tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a Magyar Állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.

Pénteken a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet által indított per kezdődik meg, hétfőn pedig a K&H Bank keresetének tárgyalása következik.

Az első tárgyalásokat hasonló perek sora követheti, tekintve hogy

a hét elejéig már több mint 30 bank és pénzintézet nyújtott be keresetlevelet az állam ellen a Fővárosi Törvényszékhez.

A keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25.

A perekben arról a kérdésről kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései.

A július 26-án hatályba lépett törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám, ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni az állam elleni perben. Minden pénzügyi intézmény csak egyetlen ilyen keresetet nyújthat be, a szakértők hozzávetőleg másfélszáz ilyen perre számítanak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A törvény e perekben a résztvevők számára szigorú határidőket szab és számos speciális eljárásjogi rendelkezést tartalmaz, melyek célja, hogy a perek ne húzódjanak el. Például nincs lehetőség hiánypótlásra, beavatkozásra, keresetváltoztatásra, viszontkeresetre, szünetelésre, továbbá csak szűk körben van lehetőség bizonyításra, a tárgyalást pedig csak egyszer, legfeljebb 7 napra lehet elhalasztani, ha ez a felek által felajánlott bizonyítás lefolytatása érdekében szükséges.

Várhatóan szeptember végére a törvényszék túl lesz a nagy rohamon,
októberben a Fővárosi Ítélőtáblán a sor, amelynek a törvény szerint az esetleges fellebbezések nyomán szintén 30 napon belül kell meghoznia másodfokú döntéseit, a jogerős határozatok ellen pedig a Kúriához fordulhatnak a felek rendkívüli jogorvoslattal.

Így várhatóan az év vége felé lezárulhat a perfolyam és újraindulhatnak az adósok és pénzügyi intézmények közti - erre a néhány hónapra felfüggesztett - egyedi perek, amelyek akkor már rövid időn belül konkrét elszámolással zárulhatnak.

Címkék:
hitel, devizahitel, bank, devizaper,