Érvénytelen egy OTP-s devizahitel-szerződés

Pénzcentrum2014. január 21. 09:10

Sorra kerülnek elő olyan devizahiteles ítéletek, amelyek az adósok másodfokú győzelmével zárultak, és amelyben a bíróság kimondta a teljes szerződés érvénytelenségét.

Noha a hitelsikerek blogra feltöltött dokumentumból éppen csak az indoklás nem látszik, ők azt álítják, hogy a bíróság a hitelintézeti törvény 213 paragrafus első bekezdésének b, c, d és e pontja miatt mondta ki a semmisséget. Ha hihetünk ennek, az valóban érdekes, eddig nem lehetett hallani olyan ítéletről, ahol mind a négy pont alapján kifogásolták a szerződést.

Ehhez azért még hozzá kell tenni, hogy láttunk már másodfokon érvénytelen szerződést, amit végül a Kúria helyreállított. Az OTP jelen esetben is valószínűleg tovább viszi az ügyet majd a testület felé.

Na de mit is mond az irányadó törvény az emlegetett pontokban?

Semmis a szerződés, ha nem tartalmazza

b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nemvett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,

c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,

e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,

Az OTP-s jenhiteles 2007-ben kötött szerződése a bíróság másodfokú ítélete alapján tehát érvénytelen, a banknak meg kell térítenie a perköltséget, és még kereseti és fellebbezési illetéket is fizethet. A hitelesnek meg persze várhatóan vissza kell állítania a szerződés előtti állapotot, és visszaadnia a banknak a kapott pénzt. Az ítélet az adott egyedi ügyre vonatkozik, nincs hatása más, folyamatban lévő eljárásra.

Címkék:
devizahitel, per,