Pénzcentrum • 2014. január 2. 15:57
A lakosság csak az egy évvel korábbi mélyponthoz képest tűnik úgy, mintha rákapott volna a lakáshitelekre. Alacsony a hitelfelvételi kedv, pedig ma már akár 6% alatti banki THM is elérhető.
Továbbra sem gondolkodik hitelfelvételben a magyar lakosság. Az egy évvel korábbihoz képest 26%-kal nőtt ugyan a felvett hitelek összege, a 28,1 milliárd forintnyi friss hitelfelvétel csak a tavalyi mélyponthoz képest tűnik jelentős fellendülésnek.
A
jegybanki kamatcsökkentésnek köszönhetően ma már az államilag
támogatottaknál is olcsóbb, 6% alatti THM-mel rendelkező lakáshitelek is
elérhetők a piacon. Ennek is köszönhető, hogy a tavaly novemberi
összeghez képest 38%-kal megnőtt a felvett lakáshitelek volumene. Míg
azonban a válság előtt havi több mint 100 milliárd, idén novemberben
csak 13,4 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel a háztartások.
Igaz,
ezúttal forintban, és nem devizában. A devizahiteleket tovább törleszti
a lakosság: novemberben 26,6 milliárd forintnyi tőke került vissza
(tranzakciós szám) a bankokhoz. A forinthitelek esetében 3,7 milliárd
forinttal haladta meg a kihelyezés a törlesztések összegét, így
összességében -22,9 milliárd forint volt novemberben a lakosság nettó
hiteltranzakciója.
A
lakosság banki hiteltartozása november végén 6934 milliárd forintra
rúgott, ami 3%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A hitelek 49%-a
lakáshitel, 32%-a pedig szabad felhasználású jelzáloghitel volt. A
legjobban a személyi hitelek állománya csökkent (-15,8%) egy év alatt,
miközben a gépjármű-hitelek 13,3%-kal nőttek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy
átlagos, újonnan felvett lakáshitel (bank által felszámított, támogatás
nélküli) THM-je 8,8%, szemben az egy évvel korábbi 11,1%-kal. A
személyi és a gépjármű-hitelek költsége is jelentősen csökkent az utóbbi
hónapokban.
A
meglévő hitelek esetében azonban inkább csak azoknál a hiteleknél
élvezhetik az ügyfelek a kamatszint csökkenését, amelyeket
referenciakamatozással vettek fel, vagyis jellemzően az utóbbi években.
Ennek köszönhetően a szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos
kamatszintje több mint 2 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel
ezelőtt.