Devizahitelesek: elkészült a bankok mentőcsomagja

MTI2013. október 27. 11:02

A novemberi határidő előtt már pénteken benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját: átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem - mondta az M1 Híradónak a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Kovács Levente ismertetése szerint odafigyelnek a peres ügyekre is, valamint két olyan új pontot is rögzítettek a javaslatban, amelyek a civil szervezetekkel folytatott egyeztetések eredménye. Az egyik újdonság, hogy a bankok hozzájárulásával előrébb hozzák a kilakoltatási moratóriumot. Eszerint november 1-jétől nem kezdeményeznek kilakoltatást. A másik újítás, hogy a kilakoltatás akkor is elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot. További részletekről azonban a bankszövetség főtitkára nem nyilatkozott - olvasható a hirado.hu-n.

A Híradó úgy tudja, a bankok javaslata - bár több új elemet is tartalmaz - jelentős részben a már szeptemberben elkészült két javaslatra épül.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta, három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket. Hozzátette: a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.

A nemzetgazdasági miniszter felidézte: a kormány arra kérte a bankokat, hogy 2013. november 1-jéig módosítsák a szerződéseket, és tegyenek lépéseket a törlesztőrészletek csökkentése érdekében, mivel azonban a visszajelzések alapján a bankok nem tudtak "tömeges megoldást találni" az elmúlt két hónapban, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium most azon dolgozik, hogy november elseje után haladéktalanul be tudjon terjeszteni egy, a devizahitelesek problémájára megoldást kínáló javaslatot.

Címkék:
hitel, mentőcsomag,