Ma tárgyalnak a devizahitelekről

MTI2013. július 24. 08:31

A devizahitel-szerződések módosításának lehetőségeiről és a demográfiai programról is tárgyal mai ülésén a kormány.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt hét kedden beszélt arról, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint azt vizsgálják, hogy a szerződéskötéskori körülmények alapvető megváltozására hivatkozva miként lehetne jogszabállyal átírni a bankokkal kötött szerződést. Ilyen - a szerződésmódosítást indokoló - körülmény elsősorban az árfolyam-különbözet, hiszen nem róható fel az ügyfélnek, ha rajta kívül álló ok, például az árfolyam "elszaladása" miatt válik képtelenné tartozása fizetésére - közölte a tárca, hozzátéve: a polgári törvénykönyv lehetővé teszi, hogy a parlament jogszabállyal módosítsa szerződések tartalmát. Az a cél, hogy a gazdasági ésszerűség figyelembevételével minél több devizahitelesnek tudjon segítséget nyújtani a kabinet - hangsúlyozta a KIM.

A kormányülés másik kiemelt témája a demográfiai program. Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár egy hete - hangsúlyozva, hogy kormánydöntés még nem született az ügyben - azt mondta: a népesedéspolitikai program első eleme az adókedvezmény kiterjesztése mindazokra a családokra, amelyek a jelenlegi kedvezményt nem tudják teljesen visszaigényelni gyermekük, gyermekeik után. Szerepel benne azon egyetemisták, főiskolások támogatása is, akik családot szeretnének alapítani. A javaslat harmadik eleme a rugalmas gyed bevezetése, szabályainak és támogatási rendszerének kialakítása - részletezte Soltész Miklós, további területként említve a szocpol, vagyis az otthonteremtési támogatás kidolgozását, adott esetben bővítését.

 

Címkék:
hitel,