Nem csak a banki díjak szálltak el a tranzakciós adó miatt

Pénzcentrum2013. január 21. 11:04

Több tényező egyszerre gyengíti a forintot - mondta el Karvalits Ferenc a Citi befektetői előtt. A jegybank alelnöke szerint a potenciális növekedésünk 0,5 százalék lehet.

Karvalits Ferenc szerint négy oka van a forint december óta tartó gyengülésének. Az egyik a monetáris tanács túlzott mértékű lazításával kapcsolatos várakozás, a másik a cégek év végi mérlegtisztítása, a harmadik a nem konvencionális eszközök alkalmazásával kapcsolatos növekvő aggodalmak, melyeket Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentései tápláltak, végül az idéntől a pénzügyi tranzakciós adó elkerülésére irányuló vállalati erőfeszítések. Utóbbi kapcsán az MNB alelnöke óvatosan fogalmazott, de utalt rá, hogy a multinacionális cégek offshore irányba vihetik a készpénzüket.

Karvalits ugyanakkor a forintot erősítő tényezőkre is felhívta a figyelmet: a magas és növekvő külkereskedelmi többletünkre, a feszes költségvetésre, illetve hogy a hitelleépítési folyamat csökkenti a strukturális keresletet a devizapiacon.

A jegybank alelnöke meglehetősen kilátástalannak ítéli a növekedési helyzetet: a potenciális GDP-növekedés nem haladja meg a 0,5 százalékot. A potenciált gyengítik a vállalatokat sújtó adóintézkedések, a 110 százalékra süllyedő hitel-betét arány tovább folytatódó csökkenése, a gyenge külső kereslet, valamint az, hogy a "hitelkereslet halott", és a pénzügyi közvetítést aláássák a kormány azon erőfeszítése, hogy a lakossági megtakarításokat inflációkövető deviza-állampapírokba terelje.

A monetáris tanács megosztottsága kapcsán Karvalits elmondta, hogy a négy külső tag szerint a gyenge belső kereslet enyhíti az inflációs nyomást, míg a három belső tag szerint a minimálbér emelése és a reálnyugdíjak növekedése miatt ez a hatás kisebb lehet. A jövőt illetően a közgazdász elmondta, hogy február 5-én derülhet ki, ki lesz a következő jegybankelnök. Az IMF/EU-tárgyalások kapcsán kijelentette: a kormány álláspontja pragmatikus, ha a külső környezet nagyon romolna, akkor a megbeszélések folytatódni fognak.

Címkék: