Takarékoskodni már nem éri meg? Egyre jobb az adósoknak

Pénzcentrum2013. január 6. 20:00

A vállalati hitelek kamatát általában csökkentette, magát a hitelezést azonban egyelőre nem lendítette fel a jegybank sorozatos őszi kamatcsökkentése. A meglévő lakáshitelek kamatai pedig alig mozdulnak, szemben az újonnan felvehetőkével. Rossz hír a betéteseknek, hogy egyre kisebb kamatot kapnak a betéteik után, a bankoknak pedig az, hogy csökkent a náluk elhelyezett betétek összege. A lakosság és a vállalatok továbbra is inkább törlesztik, mint felveszik a hiteleket.

Mit hozott a jegybanki kamatcsökkentés?

Közzétette 2012 novemberére vonatkozó hitelezési és betéti statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. A tavalyi év utolsó előtti hónapjának adatai azért is érdekesek, mert a hónap végéig már négy jegybanki kamatvágás is megtörtént, amelynek során 7%-ról 6%-ra csökkent az alapkamat (ezt követően, decemberben további 25 bázisponttal csökkent).


A fenti ábrán látható, hogy az alapkamat csökkentése a kiválasztott szempontok közül leginkább az új hitelek kamatszintjének csökkenésében érezhető, hiszen pl. a forint alapú lakáshitelek (bankok által felszámolt, vagyis kamattámogatást figyelembe nem vevő) átlagkamata augusztusról novemberre 1,1 százalékponttal, a vállalati (nem folyószámla) hiteleké 1,2 százalékponttal csökkent. (Az új lakáshitelek esetében az alábbi ábra a teljes hitelköltséget mutatja).

 


A meglévő hitelek esetében lassabban érződik a kamatcsökkentés hatása (a vállalatoknál -0,6 százalékpont, a lakáshiteleknél stagnálás), ami a hitelek kamatperiódusa mellett azzal is magyarázható, hogy a lakossági forinthitelezésben korábban nem volt jellemző a referencia (Bubor) alapú árazás. A lakossági betétekre (meglévő: -0,3 százalékpont, új: -0,7 százalékpont) is csak fokozatosan gyűrűzik át a kamatcsökkentés.

A kamatcsökkentés legfontosabb hatásaként csökkenhetett a meglévő vállalati forinthitelek kamatterhe, és csak a kamatot figyelembe véve (!) kissé kedvezőbbé váltak a frissen felvehető hitelek a gazdaság nagy részében. A betétekre pedig kevesebbet fizetnek a bankok a korábbinál, ami vonzóbbá teszi az egyéb megtakarításokat - például a novemberben jól teljesítő befektetési alapokat.

Várat magára a hitelezés fellendülése

A hitelek olcsóbbá válásának hatásai sem a lakossági, sem a vállalati hitelezés volumenében nem érezhetők. Novemberben a lakosság 12,9 milliárd forint értékben nettó hiteltörlesztő volt. A vállalatok szintén inkább törlesztettek: 20,4 milliárd forinttal többet, mint amennyit újonnan felvettek (esetükben a volatilitás miatt a 12 havi gördülő adatot mutatja az ábra).

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A lakossági jelzáloghitelezés továbbra sem tért magához (november hónaptól ez általában nem is várható), azonban a lakáshitel-kamattámogatási rendszer feltételeinek lazítása erre a piacra idővel jótékony hatással lehet.

Novemberben a gyenge nyári hónapoktól is elmaradó, 12,5 milliárd forint összegben helyeztek ki új jelzáloghitelt a bankok. A fedezetlen hitelezésről sem mondható el egyelőre pozitívum.

 


A lakosság hitelállománya november végén 7158,1 milliárd forintra, a vállalatoké 6907,5 milliárd forintra rúgott. Előbbi 17,3%-kal, utóbbi 12,4%-kal marad el az egy évvel korábbitól.


Csökkentek a betétek

Október hónap nagyon jól sikerült a magyarországi lakossági bankbetétek szempontjából, hiszen 137,9 milliárd forinttal több pénzt helyeztek el a háztartások ekkor, mint amennyit felvettek - köszönhetően a november 1-jén induló hosszú hétvégének és a terület alapú uniós agrártámogatások kifizetésének. Valószínűleg ezzel az erős bázissal és a betéti kamatok csökkenésével is magyarázható, hogy november hónap már gyengén sikerült: a betétek állománya tranzakciós alapon 67,9 milliárd forinttal csökkent (a forintbetétek 65,7, a devizabetétek esetében 2,2 milliárddal volt több a kivétel, mint a betételhelyezés). A vállalatok esetében viszont 114,5 milliárd forinttal nőtt (tranzakciós alapon) a betétállomány, ami a lakossággal ellentétben negatív fejlemény (többek között a beruházások elmaradására utal).


A lakosság betétállománya november végén 7574,7 milliárd, a vállalatoké 4414,3 milliárd forintra rúgott. Előbbi 1,5%-kal, utóbbi 0,6%-kal marad el az egy évvel korábbitól.

Címkék:
agrártámogatás,