Újabb százezrekkel támogatná a kormány a lakásvásárlókat?

Pénzcentrum2012. december 17. 17:32

A kormány több ponton is módosítaná a jelenleg érvényben lévő, többek között lakásvásárlásra igénybe vehető kamattámogatási rendszer feltételeit. A tervezett módosítások egyértelműen a konstrukció népszerűségét növelhetik, ami több hiteligénylőt, és addicionális keresletet jelenthet a lakáspiacon.

"Bár a részletek még nem ismerek, úgy gondolom, hogy bizakodóak lehetünk, az új feltételek több hiteligénylőt hozhatnak a piacra" - mondta el Bánfalvi László az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója. "Nagyon fontos, hogy a tervezettel a jelenlegi potenciális igénylők meglehetősen szűk köre bővülhet. Társaságunk korábbi számításai szerint a jelenlegi érvényben lévő rendszerben, egy 5 milliós, használt lakásvásárlásra igénybe vett hitel esetében a teljes támogatási időszakon, időértéket nem figyelembe véve, csaknem 750 000 forintot tesz ki az állami támogatás."


"Nehéz a feltételek részletes ismerete nélkül a tervezett változások hatását felbecsülni, de ha feltételezzük, hogy a kamattámogatás mértékét az első éves, legnagyobb támogatást jelentő szinten rögzíti a kormány, akkor a fenti példában, az idő értékkel nem számolva 150 000 forinttal több támogatást kaphat az igénylő. Az szintén egy nagyon pozitív gesztus, hogy a tervek szerint a már meglévő kölcsönökre is érvényes lesz az új szabályozás. Ugyanakkor a hiteligénylőknek továbbra is számolni kell azzal, hogy az 5 éves támogatási periódus után piaci kamatok mellett kell hitelüket törleszteni" - tette hozzá Bánfalvi László.

A lakáspiac szempontjából további pozitív változás, hogy nő a maximális hitel érték a kamattámogatott konstrukciókban. Ez lényeges segítség, hiszen ezzel 50 százalékos önerő esetén maximálisan kihasználható lesz a támogatás, s adott esetben kiegészítésül nem kell piaci alapú, drágább konstrukciót igénybe venni, ami az elmúlt időszakban gyakorlat lett. Szintén fontos változás, hogy a használtlakás vásárlás esetén a vételár felső határa is emelkedik 15-ről 20 millió forintra. A kedvezőbb feltételek megteremtik a lehetőséget, hogy a jelenleginél több bank termékkínálatában jelenjen meg ez a konstrukció.

"A használtlakás vásárlás felső értékhatárának kitolása üdvözlendő, a piaci tendenciákat követő változás" - mondta Kühne Kata. Az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója szerint a lakáspiac nagyon jelentősen a használtlakások irányába tolódott el, az újépítésű eladások alig 5 százalékát adják a teljes forgalomnak. Így a magasabb felsőértékhatár és magasabb hitel összeg használtlakás vásárlás esetén a piac nagyon nagy részét kitevő használtlakás szegmensben hozhat pozitív változásokat. A 20 milliós felső vételárhatár azt is jelenti, hogy a vevők előtt a használtlakás piaci kínálat egy újabb szegmense nyílik meg, ami főleg Budapesten jelenthet egy jóval szélesebb, kamattámogatással elérhető lakás kínálatot.

A változtatási tervekről szóló hírek egyelőre nem érintenek egy fontos területet. Az eladói nyilatkozat, amiben a használtlakás eladója arra vállal kötelezettséget, hogy a vételárat egy éven belül lakásvásárlásra fordítja, sok esetben hátráltatja, vagy hiúsítja meg, hogy a vevő kamattámogatott hitelt igényeljen. A fenti pozitív, remélhetőleg a konstrukció népszerűségét fellendítő változások mellett ezt a pontot is érdemes lenne felülvizsgálni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tervezett változások egyértelműen pozitívak, de nem szabad elfelejteni, hogy a konstrukció népszerűségét nagyban befolyásolja a háztartások eladósodási hajlandósága, ami a kamattámogatás lakáspiaci keresletélénkítő hatásának mértékét is befolyásolja. A jelenlegi rendszer eddig nem volt képes komoly keresletstimuláló hatással lenni a lakáspiacra, az új feltételek népszerűbbé tehetik a konstrukciót, és némi addicionális keresletet hozhatnak a piacra, de önmagában ez az intézkedés trendfordulót minden bizonnyal nem fog hozni a lakáspiacon.

 

Címkék: