Milliós bírság az AXA Banknak: Az előtörlesztésnél volt a hiba

Pénzcentrum2012. szeptember 17. 13:05

A PSZÁF közel 44 millió forint visszafizetésére kötelezte az AXA Bank fióktelepét 380 fogyasztó javára, s 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató e jelzáloghiteles ügyfélkörével törvénytelenül fizettetett be előtörlesztési díjakat. A hatóság további 1 millió forint bírságot is kivetett, mivel az AXA tucatnyi termékhirdetményében megtévesztő, a jogszabállyal ellentétes tájékoztatást tett közzé az előtörlesztés költségéről.

Az AXA Bank állásfoglalása
A bank a jogszabály módosítást követően már 2011 januárjában jogértelmezési állásfoglalást kezdeményezett a felügyeletnél. A felügyelet állásfoglalásnak kézhezvételét követően (2011. július), az AXA Bank haladéktalanul megváltoztatta a korábbi gyakorlatát, átvette a felügyelet állásfoglalása szerinti értelmezést és azóta is ezt alkalmazza. A felügyelet által kifogásolt, jogsértő magatartás kizárólag a fenti időszak alatt állt fenn. A felügyelet mai határozata és a büntetés is erre a köztes - korábbi - időszakra vonatkozik - hangsúlyozzák a közleményben. A bank tudomásul vette a vizsgálat megállapításait és természetesen maradéktalanul eleget tesz az ügyfelek jogszerű kártalanítási igényeinek - áll a közleményben.


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mai határozatában megtiltotta az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének, hogy a továbbiakban jogsértően vonjon le díjakat az előtörlesztéssel élni kívánó jelzáloghiteles ügyfeleitől. Az AXA fióktelepe emellett köteles megtéríteni a fogyasztókkal szemben eddig jogszabály sértő módon felszámított ilyen típusú költségeket. Utóbbi intézkedés teljesítését az AXA fióktelepe már a vizsgálat lezárulta előtt vállalta.

A PSZÁF megtiltotta azt is, hogy a pénzügyi szervezet hirdetményeiben a továbbiakban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző tájékoztatást nyújtson az előtörlesztési díjakról. A jogsértések miatt a PSZÁF összesen 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AXA fióktelepére. A pénzbírság mértékét az súlyosbította, hogy a pénzügyi szervezet huzamos ideig összességében 380 fogyasztóval szemben 43,8 millió forint jogtalan többletbefizetéssel terhelte a fogyasztókat előtörlesztési díjként. E célvizsgálat keretében a PSZÁF - a jogszabályok felhatalmazása, illetve a részére biztosított jogköreinél fogva - közel 400 fogyasztónak az érdekét tudta képviselni és részükre a jogtalanul felszámított összeget visszajuttatni.

A PSZÁF célvizsgálatában az AXA fióktelepének a jelzálog-fedezetű, lakáscélú vagy szabad felhasználású hitelekre vonatkozó előtörlesztésekkel kapcsolatos tevékenységét tekintette át, 2010. december 13-tól. A - fogyasztói kérelmek alapján indult - vizsgálat megállapította, hogy az AXA fióktelepe előtörlesztési díjainak felszámításával több ponton megsértette a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvényt. Így számos ügyfél akkor is a hitelösszegre számított 3-4 százalékos előtörlesztési díjat volt kénytelen fizetni, amikor a jogszabály szerint ennél jóval kisebb mértékű díj vagy kifejezetten díjmentesség illette volna meg őket.

Az AXA fióktelepe a vizsgálat megállapítása szerint 12 hiteltermékre vonatkozó hirdetményében az ügyfeleknek adott megtévesztő tájékoztatással hosszú időn át megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is.

A pénzügyi szolgáltató hirdetményeiben egyes termékeinél többek között csak a 2010. március 1.-je után kötött szerződések teljes végtörlesztése esetén tekintett el az előtörlesztési díjtól, noha a fogyasztói hitelről szóló törvény szerint a díjmentességre minden, 2010. december 13-a után teljesített részleges előtörlesztés esetén is mód van, ha a fogyasztó fennálló tartozása 1 millió forint alatti, s az előző egy évben nem történt előtörlesztés. E díjmentesség független a szerződéskötés időpontjától.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az AXA fióktelepének magatartása alkalmas volt tehát arra, hogy egyes fogyasztók - a magasabb előtörlesztési díjakra vonatkozó megtévesztő információk miatt - ne is forduljanak a pénzügyi szolgáltatóhoz előtörlesztési kérelmükkel, s ne éljenek e törvényben rögzített jogukkal.

 

Címkék: