Jelentősen csökkenhetnek a jenhitelesek terhei is

Pénzcentrum2012. február 21. 16:32

Több, a devizahiteleseknek kedvező fideszes módosító indítvány is érkezett az új árfolyamgát alkalmazásáról szóló törvénymódosításhoz kedd délutánig.

Heintz Tamás (Fidesz) módosító indítványa azt célozza, hogy megegyezően a svájci frank és az euróhitelt felvevőkkel, a japán jen hitelekkel rendelkezők is megfelelő segítséghez juthassanak, bár számuk az első két devizanemben eladósodottakhoz képest elenyésző. Bemutatta, hogy míg a svájci frankban eladósodottak törlesztőrészletét a 2008-as árfolyamhoz képest 121,9 százalékon, az euróban hitelt felvevőkét 104,9 százalékon rögzítenék, a japán jen adósoknál ez a mérték a tervezett 2,5 forinttal számolva sokkal magasabb, 168,6 százalék lenne. (Az eredeti, tavaly év végéig élő árfolyamrögzítési lehetőségnél is 2 forinton rögzítették a jen árfolyamát.)

Mint arról beszámoltunk, egy másik módosító javaslat azt kedvezményezi, hogy ne a lakás értékéhez, hanem a felvett hitel összegéhez kössék az árfolyamrögzítés igénybevételének lehetőségét - közölte Rogán Antal kedden az Országgyűlésben. E szerint az élhetne az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.

 

Címkék: