Pertársaságok alakultak a bankok ellen

Pénzcentrum2011. augusztus 2. 09:40

Pertársaság alakult a bankok ellen, egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez, amelynek célja a bankok elleni közös fellépés. Indoklásuk szerint a devizahitelek és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt kár érte az ügyfeleket. Az adósoknak nem lesz könnyű dolguk: a korábban indított perek rendre eredménytelenek maradtak írja a Magyar Nemzet.

A hónap végén kerülhet bíróság elé azok a keresetek, amelyeket a Magyar Szociális Kerekasztal körül szerveződő hitelkárosultak nyújtanak be a bankok ellen. A tervek szerint az egyes pénzintézetek ügyfeleiből álló csoportok pertársaságokat alapítanak. Ez azt jelenti, hogy a társasághoz csatlakozó adósok együtt nyújtanak be keresetet a bankjuk ellen.

Elemzés: Van esélyük a devizahiteleseknek?

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum vezetője, a perek egyik ötletgazdája lapunknak elmondta: eddig 8-10 bank ügyfeleiből szerveződtek csoportok, ezek taglétszáma folyamatosan emelkedik. Az adósok a fórum honlapján jelezhetik a csatlakozási szándékukat. - A beadványokon olyan ügyvédi kör dolgozik, amelyik nem az anyagi haszonszerzést, hanem az emberek érdekeinek érvényesítését tartja szem előtt - közölte Simó Endre.

 

Címkék: