PSZÁF: az első bírság a Magatartási Kódex megsértése miatt

Pénzcentrum2010. augusztus 13. 12:02

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Zrt.-t. A hitelintézet több esetben nem a Magatartási Kódex rendelkezései szerint járt el, így megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, illetve a hitelintézeti törvény (Hpt.) Kódexszel kapcsolatos rendelkezéseit is. A PSZÁF kötelezte a bankot, hogy szeptember 30-ig nyújtson be belső ellenőri jelentést a Kódex és a törvény betartásának ellenőrzéséről.

A mostani az első szankció annak a fogyasztóvédelmi témavizsgálatnak a kapcsán, amely az ez évtől hatályba lépett Magatartási Kódex előírásainak betartását tekinti át a piaci szereplőknél. A témavizsgálatot a Felügyelet 2010. március 24-én 30 lakossági hitelező pénzügyi intézménynél indította el.

A PSZÁF megállapítása szerint a Porsche Bank üzletszabályzata, valamint az általa ügyfelei számára kiadott hitelkérelmi dokumentumok - a Hpt.-t megsértve - nem tartalmazták, hogy a hitelintézet alávetette magát a Magatartási Kódexben rögzített szabályoknak. A bank ügyfélhitelekkel kapcsolatos Árazási Elveiből hiányoznak a Hpt-ben kötelezően meghatározott elemek, így például az, hogy kamatot, díjat vagy költséget csak az azokra ténylegesen hatást gyakorló ok miatt lehet módosítani. A Porsche Bank nem építette be szerződéses dokumentumába vagy belső szabályzataiba a nem, vagy késedelmesen teljesítő ügyféllel szembeni végrehajtási eljárás elkerülése érdekében alkalmazandó lépéseit, például az együttműködő ügyfelek esetében a tartozás végrehajtáson kívüli kiegyenlítése érdekében alkalmazandó eljárását.

Címkék: