A GVH is vizsgálja a PPO botrányt

Pénzcentrum2010. január 18. 13:32

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértése miatt két héten belül elindítja vizsgálatát a PPO ügyben. Addig a hatóság további információt gyűjt arról, pontosan milyen tájékoztatást kaptak a szerződési feltételekről a honlapon regisztráló ügyfelek. Ugyancsak a vizsgálat megindításáig hátralévő napokban kell tisztázni azt is, hogy mely vállalkozások voltak érintettek a vélhetően jogsértő magatartásban, azaz mely cégekre kell kiterjeszteni az eljárást. A vizsgálat lezárultáig a GVH az érintettek türelmét kéri.

A Pre Pay Online (PPO) egy internetes egyenlegfeltöltő portál, melyet elsősorban autópálya matrica és mobiltelefon egyenleg feltöltésére használnak a portálon regisztrált fogyasztók. A honlap üzemeltetőjének az OTP Bank Nyrt. nyújt kártya elfogadói szolgáltatást. A regisztráció az Általános Szerződési Feltételek elfogadása mellett a bankkártya adatok megadásával, illetve három különböző szolgáltatási szinthez kötött előfizetési csomag (PPO Light, Basic és Prémium) valamelyikének kiválasztásával fejeződik be. 2010. január 11-én a honlapot üzemeltető cég éves szolgáltatási díj jogcímén 2490 forinttal terhelte meg regisztrált ügyfeleinek bankszámláját.

A GVH-hoz érkezett körülbelül 300 fogyasztói jelzés alapján a panaszosok többsége azok közül került ki, akik a honlapot évek óta nem, vagy nagyon ritkán használták, illetve, akik 2008. november és 2009. január között regisztráltak az oldalon és a PPO Light 2009 akciós díjcsomagot választották, így 2009-ben nem kellett az éves adminisztrációs díjat megfizetniük. A fogyasztók sérelmezik, hogy a belső levelezési rendszeren keresztül küldött üzeneten kívül sem a honlapról sem egyéb kommunikációs eszközön keresztül nem kaptak tájékoztatást, arról, hogy a korábbi ingyenes szolgáltatás fizetőssé válik, továbbá nem volt lehetőségük a pénz levonása előtt nyilatkozni, arról, hogy kívánják-e, hogy a ppo.hu szolgáltatásait a következő évben is igénybe venni adminisztrációs díj ellenében, hanem automatikusan megújításra került a jogviszony. Több fogyasztó kifogásolta, hogy csak a pénzösszeg levonásának napján kapott a belső levelezési rendszerben 2009. november 18-ai dátummal értesítést az ÁSZF módosításáról.

A ppo.hu honlapot üzemeltető cég általános szerződési feltételeinek megváltoztatásával kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatával szemben felmerülhet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat törvényben rögzített tilalmának megsértése. A GVH a fogyasztók tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni védelme érdekében azt vizsgálja, hogy a vállalkozás eleget tesz-e a szakmai gondosság követelményeinek azáltal, hogy a fogyasztókat az adott árúval vagy szolgáltatással kapcsolatosan minden lényeges, a megalapozott fogyasztói döntéshez szükséges információról tájékoztatja. A GVH a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt akkor jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas, így például országos méretű vagy legalább három megyére kiterjedő kommunikáción keresztül valósul meg.

A vállalkozás tájékoztatási gyakorlatának vizsgálatakor felmerülhet a távollevők között kötött szerződésekről szóló kormányrendelet alkalmazhatósága, mely jogszabály rendelkezéseinek megsértése esetén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár (NFH) el. A versenyhatóság tudomása szerint a PPO ügyben már az NFH is megkezdte vizsgálatát.

Címkék: