Referenciakamathoz köti a hiteltörlesztőket az OTP

Pénzcentrum2009. december 14. 14:32

Referenciakamathoz kötött forint és euró alapú, piaci kamatozású lakás- és jelzálog típusú hitelek is elérhetőek lesznek 2009. december 14-étől az OTP Bank Nyrt.-nél - közölte Illés Zoltán ügyvezető igazgató.

Az új hitelfajták bevezetésével az a szándéka az OTP-nek, hogy az ügyfelek számára még inkább kiszámítható és ellenőrizhető törlesztőrészletű kölcsönöket tegyenek elérhetővé. Az euró alapú hitelek vonzó alternatívájaként megjelenő forint alapú hitelszolgáltatását a bank azoknak ajánlja, akik nem kívánnak árfolyamkockázatot vállalni, fontos számukra a törlesztőrészletek kiszámíthatósága, de nem felelnek meg a támogatott forint hitelek feltételeinek.

Azok számára is kedvező megoldást jelenthet ez a hiteltermék, akiknek a támogatott forint hitelek maximális összegénél több pénzre van szükségük. A hitel kamata az első évben fix, majd a második évtől a 3 hónapos budapesti bankközi kamatlábhoz (BUBOR) kötötten havonta változhat - közölte a hitelintézet ügyvezető igazgatója. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi csökkenő forintkamattrend fennmaradása esetén az ügyfelek havi törlesztési terhei is mérséklődhetnek. Az új hiteleket az OTP Banknál rendszeres, illetve folyamatos jövedelem-átutalással rendelkező, számlájukat szolgáltatói díjak kiegyenlítésére is aktívan használó ügyfelek 0,5 százalékpont kamatkedvezménnyel is igénybe vehetik, a Bizalom hitelkonstrukció keretében.

December 14-étől az újonnan befogadott euró alapú lakás- és jelzálog típusú hiteleinél is alkalmazza a bank a referenciakamathoz kötött árazást. Ebben a termékkörben a hitelek már a folyósítás időpontjától kezdődően az eurózónán belüli bankközi kamatlábhoz (EURIBOR) kötötten kamatoznak. A referenciakamatlábak a banki forrásköltségek egyik fontos elemét tükrözik, így az automatikus követésükkel a banki forrásköltségek ezen elemének változása megkérdőjelezhetetlen módon érvényesül a hitelek árazásában - hívta fel a figyelmet Illés Zoltán. Az euró alapú ingatlanhitelek kínálatában ugyancsak megtalálhatók a 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatozású Bizalom hitelek, illetve a lakáshiteleket az ügyfelek OTP Lakástakarék szerződéssel is kombinálhatják - az egyenletes törlesztésű alaptermékhez képest - 15 százalékkal alacsonyabb induló törlesztőrészlet elérése érdekében. 

Illés Zoltán tájékoztatása szerint a jelzálogalapú hiteleknél idén, az első háromnegyed évben a folyósítási dinamikában mérsékelt, de már mérhető pozitív elmozdulást tapasztalt a bank: az első negyedéves 11,8 milliárd forint kihelyezést a másodikban 16,8 milliárd forint követte, majd a harmadikban, 17 százalékos növekedés után közelítette a 20 milliárd forintot.

Címkék: