Egyre kevesebben látogatják a bankfiókokat

Pénzcentrum2009. szeptember 22. 12:32

A tavalyi év első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 1,8 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya. Mindez 110 000 új internetes bankolót jelent. Ezzel ellentétben, nagyjából hasonló mértékben csökkent a bankfiókba járók száma.

A nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is növekszik az elektronikus pénzügyi csatornákat igénybe vevő banki ügyfelek száma. Az idei év első félévének átlagában a 15-69 éves korosztály 82 százaléka volt legalább egy bank ügyfele. Ez ebben a korosztályban körülbelül 6 millió banki ügyfelet jelent - derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2006-2009 című tanulmányának legfrissebb eredményeiből.

A bankhasználati szokások az elektronikus csatornák megjelenésével egyre inkább átalakulnak. Eleinte a különböző telefonos ügyfélkapukat használták a fogyasztók, ám ezek népszerűségét hamar megelőzte az internetes ügyintézés lehetőségének megjelenése.

"2009 első félévében már több mint 800 000 banki ügyfelet tartanak számon, akik nemcsak szerződéssel rendelkeznek online banki szolgáltatásokra, hanem használják is azt mindennapi ügyintézésre. Az elmúlt egy évben az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevők száma mintegy 110 000 fővel bővült, amely jelentős fejlődésnek tekinthető, főként egy olyan időszakban, amikor a fogyasztók mindenben a legbiztonságosabb pénzügyi megoldásokat keresik, és nem szívesen változtatnak pénzügyi szokásaikon" - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Az online csatornák előretörése mind a hagyományos bankfióki, mind a mobilbanki szolgáltatások iránti csökkenő igényekben is megmutatkozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik. Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint 1 alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint 5 alkalommal jelentkezik be az igénybe vett bank weboldalán keresztül.

Az internetes banki szolgáltatások igénybe vétele jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 25-35 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben. A férfiak és a nők online banki szokásai közötti különbség nem igazán jelentős: 14 a férfiak, 13 százalék a nők körében mért arány.

Címkék: