Romlik a hangulat, a forint mégis stabil

Portfolio2009. április 7. 13:30

A reggeli gyengélkedés után zuhanásba kapcsolt a forint, az euróval szembeni jegyzések megközelítették a 300-as szintet, majd kissé megnyugodott a kereskedés. Alapvetően továbbra is a külföldi befektetői hangulat a meghatározó a forint mozgására. A hangulat a déli órákra már egyértelműen romlást mutat, a forint mégsem gyengült újból. Az Európai Központi Bank tegnap esti jelzése, miszerint megfontolná a nem eurózóna-tagok állampapírjainak fedezetként való elfogadását, sem a deviza-, sem az állampapírok másodpiacán nem okozott érdemi pozitív piaci reakciókat.

2009.04.07 09:51
Jöhet a fellélegzés a magyar piacokon? - Az EKB megfontolja


13:30

A vezető nyugat-európai részvényindexek, illetve a határidős amerikai indexek is csökkenést jeleznek, miközben a dollár és a japán jen erősödik az euróval szemben. A romló külpiaci befektetői hangulat mellett a forint nemhogy tovább gyengülne az euróval szemben, hanem visszaerősödött a délelőtti "botlás" után. A jegyzések 296.50-297 körül stabilizálódtak. A lengyel zloty és a cseh korona is korrigálta délelőtti gyengülését, azaz nemcsak a forint "állja a sarat" a romló külpiaci hangulatban.

A tovább erősödő dollár miatt azonban az USD/HUF jegyzések már 224-ig emelkedtek a reggeli 220-ról, illetve a tegnap délutáni 216-217-ről. Egy svájci frankért most mintegy 195.5 forintot kell adni a bankközi piacon, míg tegnap délelőtt 192 körül is jártak a jegyzések.

10:26

Az elmúlt fél órában a 298-as szint körül stabilizálódott a forint euróval szembeni árfolyama, míg egy dollárért mintegy 223 forintot, egy svájci frankért 196.5 forintot kérnek a bankközi piacon.

A dollár, a japán jen és a svájci frank erősödése, illetve erős szinten maradása mellett meglepő volt számomra a reggeli 294-295 körüli euróárfolyam, majd a "nem túl fényes" ipari termelési adat után a gyengüléssel kapcsolatos várakozásom be is következett - mondta a Portfolio.hu-nak Marton András. Az OTP Bank devizakereskedője szerint túl vagyunk már a forint felértékelődési hullámának csúcsán (tegnap 292-ig süllyedtek a jegyzések), és bármikor benne van a levegőben, hogy ismét hármassal kezdődjön a kurzus. Ezt elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat határozza majd meg - tette hozzá.

Az Európai Központi Bank tegnap esti jelzése, miszerint megfontolná a nem eurózóna-tagok állampapírjainak fedezetként való elfogadását, elméletileg pozitív hír lenne a forintnak, de ne feledjük el, hogy már masszív erősödés van mögöttünk a 310 feletti szintekről, miközben alapvetően semmi nem változott strukturálisan - fejtette ki álláspontját egy devizapiaci szakértő.

9:43

A reggel még 294-295 körül mozgó EUR/HUF kurzus 9 óra körülre 296-ig, majd röviddel ezelőttre 299-ig ugrott, miközben a nemzetközi részvénypiaci hangulat stabil, nem indokolna ilyen intenzív forintesést, és a dollár is stabilan mozog az euróval szemben. 9:43-kor 297.50 körül járt a kurzus a bankközi piacon.

A régiós devizáknál is látszik a gyengélkedés kezdete: a zloty euróval szembeni jegyzései a reggeli 4.45 körülről 4.50-ig emelkedtek mostanra (kb. 1%-os zloty gyengülés).

A forint gyengülése összefügghet a 9 órakor megjelent, igen gyenge helyzetképet mutató ipari termelési statisztikával.

2009.04.07 09:31
Tovább zuhant a szakadékba a magyar ipari termelés

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

8:38

A tegnapi, a romló külpiaci környezet ellenére fennmaradt erős forintpozíció ma reggel gyorsan "olvadni" kezdett, az euróval szembeni jegyzések 295 fölé emelkedtek.

A kockázatkerülés fokozódása nyomán a dollár tegnap jelentősen erősödött az euróval szemben és este az amerikai részvénypiacok is enyhe csökkenéssel zártak. Ma reggel ez már múlófélben van, a német DAX-index enyhe pluszban nyithat.

2009.04.07 08:04
Megbotlottak a bikák Amerikában

2009.04.06 17:21
Kitartóan erős a forint - 294-nél az euró

A tegnapi lendületes forinterősödés nyomán a reggeli 295-296 körüli euróval szembeni jegyzések napközben egészen 292-ig, két hónapja nem látott mélységbe süllyedtek (forintcsúcs), de délután 5 órakor is 294 körül jártak. Este újra 295 körül járt a kereskedés, majd a ma reggeli első jegyzések 294 körülről 296-ig emelkedtek vissza.

Keresi tehát helyét a forint. A 292-300 közötti sáv piacbefolyásoló hírek hiányában, illetve viszonylag kedvező nemzetközi hangulat mellett feltehetően meg tudja tartani a kereskedés rövid távon.

2009.04.07 08:15
Devizahitelesek: forró lehet az idei nyár

Egy dollárért ma reggel a tegnap késő délutánra is jellemző 220-221 körüli, míg egy svájci frankért 194-194.5 forintot kell adni.

Ma a reggel 9 órakor megjelenő előzetes magyar februári ipari termelési adat, illetve a délután 5 órakor napvilágot látó márciusi államháztzartási gyorsjelentés lehet érdekes befektetői szempontból.

Címkék:
otp gyorsjelentés,