Lélegzethez juthatnak a frankhitelesek!

Pénzcentrum2009. április 6. 16:55

Egészen szép emelkedést láthatunk a forint piacán az utóbbi napokban, hétfőn a svájci frank árfolyama járt 191 forintos mélységben is. Ez egy hét alatt több mint 5 százalékos enyhülést jelent, ami előbb-utóbb a törlesztőrészletekben is jelentkezik majd.

Komoly indoka nincs a hazai fizetőeszköz erősödésének, a kilátások továbbra sem túl rózsásak, de a régiós valutákkal együtt szépen veszik a befektetők a forintot is. Az euró árfolyama 294, a svájci franké 193 forintig csökkent. Ez utóbbi egy hete még 204 forinton forgott, a 11 forintos mérséklődés pedig 5,5 százalékos csökkenésnek felel meg.

Mivel a törlesztőrészletek árazásába nem csak az árfolyam, hanem a forrásköltség is beleszámít, így egyelőre nem lehet megmondani, hogy az 5,5 százalék mekkora része jelenik meg a törlesztőrészletekben, mindenesetre egy 50 000 forintos csekk esetében a mérséklődés a mai napon 2 700 forintos lenne, vagyis 47 300 forint lenne csak a havi kötelezettség.

Márvány Zsolt, a Commerzbank Treasury értékesítési vezetője szerint "a svájci jegybank valószínűleg lesben áll és interveniál, ha úgy hozza a helyzet, ennek köszönhetően a frank nem igazán tudja az 1,52-es szint környékét áttörni "lefelé" az euróval szemben Ez pedig örvendetes hír az elkeseredett frankhiteltörlesztők számára - karöltve az esetleges további forinterősödéssel - ez hamar 190 alatti frankot jelenthet a devizapiacon."

Címkék:
commerzbank,