Az Országgyűlés megkötötte a bankok kezét

Pénzcentrum2009. március 24. 08:15

Hiába tiltakozott a Bankszövetség, a pénzintézetek mégis vereséget szenvedtek a szektor számára kiemelten fontos kérdésben.

Amint az új szabályozás hatályba lép, a bankok a lakossági ügyféllel vagy mikrovállalkozással kötött szerződéseken csak akkor változtathatnak egyoldalúan, ha azt a megállapodás pontosan meghatározott körülmények esetére lehetővé teszi.

Ha az ügyfél nem ért egyet a módosítással, akkor meghatározott időn belül ingyen felmondhatja szerződését, mely például egy hitel esetében ingyenes végtörlesztést jelent. Az új szabályok visszamenőleges hatályúak, vagyis a már korábban kötött megállapodásokra is vonatkoznak.

Érdekes helyzetet teremthet ugyanakkor, hogy míg az új előírások a kihirdetéstől számított százhuszadik napon lépnek hatályba, addig a már meglévő szerződések módosítását a kihirdetést követő kilencven napon belül kell elkezdeniük a bankoknak.Egy másik probléma, hogy a jogszabály egyik paragrafusa a kihirdetéstől számított harmincadik napon semmissé nyilvánítja az összes olyan fogyasztási és lakossági kölcsönszerződést, amely nem tartalmazza a csak kilencven nappal később hatályos szerződés tartalmát.

Címkék: