Régiós bankcsomagot sürget Gyurcsány

Világgazdaság2009. február 19. 09:30

Százmilliárd eurós alap létrehozását kellene javasolniuk a kelet-európai bankok stabilizációjához az érintett országoknak - véli Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök tegnapi kijelentése szerint még március, vagyis az Európa Tanács következő ülése előtt meg kellene egyezniük a régiós államoknak, melynek élére Ausztriának kellene állnia.

Még Joachim Almunia uniós pénzügyi biztos szerint is "nagyon aggasztó" a helyzet, különösen a Moody's kedden közzétett hitelminősítése óta, melyben a kelet-európai országokat kiemelten veszélyeztetettnek nevezte.

Gyurcsány azt is elmondta, hogy a hazai bankmentő csomag iránt eddig nem mutatkozott érdeklődés, a külföldi banki érdekeltségeket pedig nem áll módunkban feltőkésíteni.

A forint árfolyama kapcsán a miniszterelnök arra kérte a jegybankelnököt és a pénzügyminisztert, hogy nem szokványos eszközökkel védjék meg a hazai fizetőeszközt. Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem tanára szerint azonban nem sok ráhatása van a jegybanknak és a kormánynak a forint árfolyamára, hiszen a gyengülésért elsősorban az ősszel végrehajtott nagyarányú tőkekivonás, a hazai államkötvények iránti alacsony érdeklődés felel.

Címkék: