Kedvezőbb feltételek a K&H mikrohiteleinél

Pénzcentrum2009. február 10. 11:30

Február elejétől a K&H kedvezőbb feltételekkel kínálja a kis-, és középvállalkozások számára a K&H Új Magyarország Mikrohiteleket. A hónap elejétől az igénylők köre is bővül, hiszen a közép-magyarországi régió ügyfelei számára is elérhetővé válnak az említett mikrohitelek. Február 11-től pedig az új refinanszírozott Hitelprogram keretében a K&H-nál 10-100 millió forint összegű, kedvező kamatozású beruházási hitel igényelhető árfolyamkockázat nélkül.

A K&H 2008 májusában a hitelintézetek közül elsőként csatlakozott az év elején indult, Új Magyarország Mikrohitel Programhoz. 2009 februárjától a mikrohitelek igénylési feltételeit a K&H az ügyfelek szemszögéből kedvezőbb feltételekkel módosította. Mostantól a K&H Új Magyarország Mikrohitelek eddigi fix kamatozását egy rugalmasabb árazási rendszer váltja fel. A rendszer lényege, hogy a jobb minősítésű, valamint több tárgyi fedezetet biztosító ügyfelek kedvezőbb kamattal vehetnek fel mikrohiteleket. Ez fordított arányban is érvényesülhet oly módon, hogy kevesebb tárgyi biztosíték mellett is kaphat pozitív elbírálást a hiteligénylés, amennyiben az ügyfél vállalja a magasabb kamat fizetését. Az új feltételeknek köszönhetően az ügyfél minősítése és a hitelfedezet aránya függvényében, jelenleg 7,5% és 11% között mozog a fizetendő éves kamatszint, ami a jegybanki alapkamattól függően változik a jövőben.

A megváltozott feltételrendszerben az Új Magyarország Hitelgarancia a mikrohitelek kötelező biztosítéki elemévé válik. A garancia igénybevétele nem növeli az ügyfelek költségeit, és az azzal kapcsolatos ügyintézést teljes egészében a bank végzi.

A K&H Új Magyarország beruházási és forgóeszköz hitelt a mikro-, és kisvállalkozások immár egész Magyarország területén igénybe vehetik, mivel február elejétől a Közép-magyarországi (KMOP) régióba sorolt ügyfelek is igényelhetik mindkét hitelformulát. Az igénylő felé elvárás, hogy székhelye az Európai Gazdasági Térség egyik államában legyen, és magyarországi fiókteleppel rendelkezzen. A kezdő vállalkozások számára is elérhető hitel további feltételei változatlanok maradnak, azaz az igénylő cég nettó éves árbevétele nem haladhatja meg az évi 200 millió forintot és maximum 9 főt foglalkoztathat.

Címkék: