Nem csak a strand miatt érdemes a Balatonra menni: elstartolt a Kultkikötő, sztárok sora érkezik

MTI2026. július 3. 17:15

Július 3. és augusztus 28. között újra megnyitja kapuit a Kultkikötő: három helyszínen, Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron színházi előadássokkal, koncertekkel és gyerekprogramokkal várják a látogatókat. A nyitóhétvégén látható lesz a Csengetett, Mylord? és a Mesék Süsünek című előadás, valamint a Gyarmati Fanni naplójából készült produkció is.

A szervezők közleménye szerint július 4-én Balatonszárszón a Csukás ünnep programja Csukás István író születésének 90. évfordulója előtt tiszteleg. Az egész napos családi piknik nyitóeseménye a Mesék Süsünek című gyerekelőadás bemutatója, amely a Csiky Gergely Színház, az Összpróba Alapítvány és a Kultkikötő közös produkciója. 

Este Centiről centire címmel a Rózsavölgyi Szalon előadása látható. Napközben ingyenes programokat szerveznek, többek között kézműves foglalkozás, Kovács Emőke történész előadása Csukás életművéről és balatonszárszói kötődéséről, valamint a Csobogó Zenekar koncertje is várja a látogatókat.

Az idei fellépők között van Molnár Piroska, Szulák Andrea, Schell Judit, Hámori Gabriella, Lábas Viki, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Mucsi Zoltán, Vecsei H. Miklós, Beck Zoli és Grecsó Krisztián.

A programban többek között szerepel az Akt hegedűvel, a Lánybúcsú, a Mondjad, Atikám!, a Hosszú virágzás, az Életed hétvégéje, Az Ackroyd-gyilkosság, A Pál utcai fiúk, a Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című produkció. Látható lesz Beck Zoltán és Grecsó Krisztián irodalmi-zenei estje, továbbá Műhelylátogatás címmel Mácsai Pál produkciója, valamint A szomszéd ajtó címmel Auksz Éva és Őze Áron előadása. A Grund ‒ vígszínházi fiúzenekar, valamint a Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje, Lábas Viki összművészeti estje és a Budapest Bár koncertje is várja a közönséget.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Kultkikötő az idén három bemutatóval készül. A Mesék Süsünek című darab mellett műsorra tűzik a Kőszegi Várszínházzal közös produkcióként A szomszéd ajtó című darabot, továbbá az Összpróba Alapítvánnyal közös Pöttyös Panni és Kockás Peti - A varázsházikó című produkciót, ennek bemutatóját július 22-én tartják Balatonföldváron.

Címkék:
Balaton, gyerek, nyár, zene, programok, kultúra, koncert, színház, hellovidék, koncertek, irodalom,