HelloVidék • 2026. június 9. 10:12
Az állam az általános tartalékból finanszírozná az azbesztszennyezéssel érintett területek kártalanítását és felszámolását – hangzott el tegnap az Országgyűlésben. A kormányzati tájékoztatás szerint több százezer tonnányi potenciálisan szennyezett kőzet kerülhetett az ország különböző pontjaira, ami miatt azonnali beavatkozásra van szükség.
Az általános tartalékból fedezné a kormány az azbesztszennyezéssel érintett területek kármentesítését és az érintett lakosság kártalanítását – hangzott el az Országgyűlésben. Gajdos László az élő környezetért felelős miniszter szerint az asztbesztügy mögött egy több éve fennálló, súlyos környezeti probléma húzódik meg, amelynek feltárása jelenleg is zajlik - de erről korábban itt írt a HelloVidék. Mint fogalmazott, az elmúlt egy hónap vizsgálatai alapján „nagyon nagy disznóság történt”, és a felelősség tisztázása is folyamatban van.
A tárcavezető szerint az eddigi adatok alapján osztrák bányákból származó kőzúzalék kerülhetett Magyarországra, amelyről nem adtak megfelelő tájékoztatást a vevők felé.
A becslések szerint az elmúlt évtizedben mintegy 1,4 millió tonna ilyen anyag érkezhetett az országba.
A legnagyobb érintett terület Szombathely térsége, ahol több tízezer tonnányi anyagot tartanak nyilván, de Győr-Moson-Sopron vármegyében is jelentős mennyiségekről tudnak.
A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unió szabályozása szerint az azbeszttartalmú anyagok nem építhetők be, így ezek eltávolítása és elszállítása elkerülhetetlen. Az intézkedések jogi és technikai előkészítése jelenleg is zajlik, a végleges döntések várhatóan határozati formában születnek meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A finanszírozás kérdésére kitérve Gajdos László közölte: a kármentesítési költségeket az állami általános tartalék terhére biztosítanák.
A pontos felelősségi viszonyok és a kártérítési mechanizmusok tisztázása még folyamatban van.