HelloVidék • 2026. május 12. 09:45
A szezon még el sem kezdődött, de már most látványosan apad a Tolna megyei Szálkai-tó vízszintje. A part mentén homokpadok jelentek meg, a strandnál több helyen méterekre visszahúzódott a víz, és a település vezetése szerint, ha nem történik változás, akár két-három éven belül a fürdőzés is ellehetetlenülhet a népszerű üdülőfaluban.
A Szekszárd közelében fekvő Szálkai-tó régóta kedvelt kiránduló- és fürdőhely: nyáron strandolók, horgászok és túrázók is rendszeresen felkeresik. Most azonban szokatlan kép fogadja az érkezőket. A tó vízszintje annyira lecsökkent, hogy több helyen már széles homokos sáv húzódik a part mentén, a víz pedig messze visszahúzódott a strand lépcsőitől. A település polgármestere, Pálfi János szerint jelenleg közel 80 centiméter víz hiányzik a tóból, és egyelőre kevés az esély arra, hogy ez természetes módon pótlódjon. A problémát szerinte nem pusztán a csapadékhiány okozza - írta a Teol.hu.
A polgármester arról beszélt, hogy korábban egy több mint 100 millió forintos vízrendezési projektet terveztek, amelynek célja az lett volna, hogy a környék csapadékvizeit a tóba vezessék, javítva ezzel a vízháztartását. A beruházás azonban végül nem valósult meg, miután civilek és magánszemélyek sorozatos beadványokkal támadták az engedélyezési folyamatot. A projekt kifutott a határidőből, a támogatást pedig vissza kellett fizetni.
Ha ez a fejlesztés megvalósul, a tó vízháztartása nem billent volna meg ennyire
– fogalmazott a településvezető.
A helyzetet tovább súlyosbítja az elmúlt évek egyre szárazabb időjárása. Az ország több részén is rekordközeli alacsony vízállásokat mérnek, miközben a kisebb tavak és holtágak különösen érzékenyen reagálnak a tartós csapadékhiányra és a melegebb nyarakra. Az utóbbi hetekben több magyarországi holtág és kisebb tó esetében is riasztó képek jelentek meg az apadó vízszintekről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szálkán attól tartanak, hogy ha a tendencia folytatódik, néhány éven belül a strand működése is veszélybe kerülhet – annak ellenére, hogy a tó jelenleg még kiváló fürdőhely-minősítéssel rendelkezik.
A tó környéke ugyanakkor továbbra is népszerű kirándulóhely: az erdei túraútvonalak, a horgászhelyek és a természetközeli környezet miatt sokan most is felkeresik a környéket. A kérdés már csak az, meddig marad meg a tó jelenlegi formájában.