Az azbesztpánik elérte a Balaton partját is: több település aggódik a zúzott kő miatt

HelloVidék • 2026. május 12. 09:15

Az országos azbesztügy hullámai már a Balaton déli partját is elérték: az elmúlt napokban több balatoni településen is felmerült, hogy szennyezett bazaltzúzalék kerülhetett utakba, parkolókba és közterületekre. A kialakuló pánik miatt több önkormányzat is kénytelen volt megszólalni.

A Greenpeace Magyarország korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy Nyugat-Magyarország több pontján olyan bazaltzúzalékot használhattak fel útépítéseknél és parkolóknál, amely azbesztet tartalmazhat. Az ügy országos visszhangot kapott, miután több helyszínen is vizsgálni kezdték a beépített anyagok eredetét és összetételét - erről a HelloVidék legutóbb itt írt.

A balatoni települések közül elsőként Balatonszemes reagált hivatalos közleményben. Az önkormányzat hangsúlyozta: a településen felhasznált bazaltzúzalék nem az Ausztriából származó, vitatott anyagból került ki. A közlés szerint a kőzúzalékot egy uzsai székhelyű magyar vállalkozástól szerezték be, amit szállítólevelek is igazolnak. Emellett szakvéleményt is kértek, amely szerint a balatonszemesi felhasználásnak nincs köze a feltételezetten szennyezett bazalthoz.

A település ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az azbeszttartalmú zúzalék önmagában nem feltétlenül jelent közvetlen veszélyt. A probléma akkor jelentkezhet, ha az anyag terhelés vagy kopás hatására porzik, és azbesztrostok kerülnek a levegőbe. Az ilyen rostok belélegzése hosszú távon súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet.

Közben Fonyód neve is előkerült a helyi közösségi oldalakon, ahol többen azt találgatták, érinthetik-e az ügyben a város útépítései vagy felújításai. A felvetésekre reagálva Erdei Barnabás polgármester közölte: a városüzemeltetés nem használt azbeszttartalmú anyagot vagy olyan aszfaltot, amely ilyen származékot tartalmazhatna.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az azbeszt körüli aggodalom nem új keletű Magyarországon. Az anyagot korábban széles körben alkalmazták az építőiparban és ipari felhasználásban, később azonban kiderült, hogy a belélegzett rostok komoly egészségkárosító hatással bírnak. Emiatt az Európai Unióban évek óta szigorúan korlátozzák a használatát.

A mostani ügyben több helyszínen is folyamatban vannak a vizsgálatok, miközben egyre több önkormányzat igyekszik megnyugtatni a lakosságot az utakhoz és parkolókhoz felhasznált anyagok eredetével kapcsolatban.
 

Címkék:
vizsgálat, egészség, Balaton, magyarország, betegség, környezetvédelem, környezetszennyezés, környezet, önkormányzatok, hellovidék, fonyód,