HelloVidék • 2026. április 10. 16:45
Megrázó számokat közölt az idei farmosi békamentésről a Tápió Natúrpark: a 2026-os tavaszi akció során mindössze 73 kétéltűt sikerült biztonságban átjuttatni a 311-es út túloldalára. A természetvédők szerint ez gyakorlatilag egy helyi populáció összeomlását jelenti.
A Farmos melletti békamentés több mint húsz éve zajlik. A kétéltűek – főként barna ásóbékák – minden tavasszal a telelőhelyeikről indulnak a szaporodóhelyük, a farmosi nádasok felé, útjukat azonban kettévágja a forgalmas 311-es út. Emiatt már a 2000-es évek elején szükségessé vált a szervezett mentés.
A helyiek szerint a kilencvenes évek végén annyi béka vonult át a környéken, hogy tavasszal szinte veszélyes volt autóval közlekedni: az elütött állatok miatt csúszóssá vált az út. A rendszeres mentés 2004-ben indult önkéntesekkel, majd 2006-tól terelőkerítéssel és vödörcsapdákkal folytatódott.
A csúcsév 2013 volt: akkor 66 117 békát mentettek meg Farmosnál. Ehhez képest 2025-re ezer alá csökkent a szám, idén pedig már a százat sem érte el. A mostani adat 99,89 százalékos visszaesést jelent a tizenhárom évvel ezelőtti rekordhoz képest.
„Egy populációt gyászolunk”
A natúrpark közösségi oldalán úgy fogalmazott: „gyász ül a szívünkben, egy populációt gyászolunk”. A szervezők szerint nem arról van szó, hogy a békák más útvonalat választottak, vagy egyszerűen elmaradt volna a vonulás – a probléma ennél jóval súlyosabb.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakemberek szerint a háttérben összetett okok állnak, de a legnagyobb szerepe a klímaváltozásnak lehet. A kétéltűek különösen érzékenyek a csapadékhiányra, a szélsőséges időjárásra és az élőhelyek kiszáradására, ezek pedig az elmúlt években egyre erősebben sújtották a térséget.
A természetvédők szerint a történet itt nem feltétlenül zárul le: ha újra indokolttá válik, ismét megszervezik a békamentést. Addig viszont szerintük a legfontosabb az élőhelyek védelme, a fogyasztás csökkentése és a helyi természetes vizes rendszerek megőrzése.