Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó

HelloVidék2026. április 7. 10:45

Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a gyanút: egy ritka hibrid példányról van szó.

A nem mindennapi esetről a Magyar Haltani Társaság számolt be, miután egy horgász elküldte nekik a 2,85 kilogrammos halról készült fotókat és leírást. A példány kishallal akadt horogra, majd a rövid dokumentálás után visszaengedték a vízbe - írta a Pecaverzum.

A szakemberek részletesen elemezték a hal morfológiai jegyeit, és hamar kiderült, hogy több faj jellegzetességei keverednek benne. A viszonylag magas hát és a vöröses úszók a jászkeszeg sajátosságaira utalnak, ugyanakkor a száj mérete és elhelyezkedése már inkább a balin jellegzetességeit idézi.

Az oldalvonal mentén megszámolt pikkelyek száma – valamivel több mint hatvan – szintén fontos támpontot adott, de nem illett pontosan egyik fajra sem. További árulkodó részlet volt a farokalatti úszó enyhén homorú szegélye, valamint az alsó állkapocs kampós végződése, amelyek szintén a balin felé mutattak, de nem elég markánsan.

A különböző bélyegek végül egy irányba mutattak: a hal egy hibrid példány, amely a jászkeszeg és a balin kereszteződéséből jött létre. Az ilyen egyedeket a szaknyelvben „jászbalin”-ként említik (Leuciscus idus × Leuciscus aspius).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakértők szerint az adott példány összességében inkább a jászkeszegre hasonlít, ezért valószínű, hogy egy ikrás jász és egy tejes balin összeívásából származik. Az ilyen hibridek ritkán kerülnek szem elé, de a nagy folyók – mint a Duna – változatos élővilága időnként tartogat hasonló meglepetéseket.

Címkék:
duna, magyarország, horgászat, hal, állat, halászat, horgász, folyó, természet, hellovidék, állatok,