HelloVidék • 2026. március 22. 09:37
Egy közel százéves, romos parasztház újult meg a Káli-medencében úgy, hogy közben megőrizte eredeti karakterét. A felújítás során a hagyományos építészeti elemeket és a mai komfortot sikerült összehangolni.
A Káli-medence egyik legismertebb településén, Salföldön valósult meg az a felújítás, amely jó példája annak, hogyan lehet egy romos, elhagyatott épületből élhető, mégis autentikus otthont kialakítani. A Balaton-felvidék falvai az elmúlt évtizedekben újra népszerűvé váltak: a korábban elnéptelenedéssel küzdő térségbe egyre többen költöznek a nyugalom és a táj különleges hangulata miatt - írta a We Love Balaton.
A történet a 2010-es évek elején indult, amikor a házaspár beleszeretett egy rossz állapotú, közművek nélküli házba. Az 1930-as években épült ingatlan hagyományos technológiával készült: vastag, kőből rakott falakkal és fafödémmel. A lakóház mellett egy istálló, egy boltozott pince és egy kisebb melléképület is állt a telken, amely közvetlenül az erdő szélén helyezkedik el.
A felújítás során nem a bontás, hanem az értékmentés volt a fő szempont. A munkát a Mérmű Stúdió szakemberei végezték, akik a helyi építészeti hagyományok figyelembevételével dolgoztak. Megőrizték például a 60 centiméter vastag kőfalakat, visszaépítették az oromfalat, és kialakították a vidéki házak jellegzetes elemének számító kódisállást is. A homlokzaton megjelentek a tájra jellemző díszítések, például a tulipános vakolatmotívumok és a sárga lábazat. A tetőt, a nyílászárókat és a padlókat teljesen megújították, miközben korszerű megoldásokat is beépítettek: minden helyiségben padlófűtést alakítottak ki, de a cserépkályhák és az eredeti csikótűzhely is megmaradtak.
A belső terek kialakításában is fontos szerepet kapott a hagyományőrzés
A család néptánchoz és népzenéhez kötődő életmódja visszaköszön a berendezésben is: a bútorok között családi örökségek és parasztbútorok egyaránt megtalálhatók, a falakat pedig személyes emlékek és régi tárgyak díszítik. A szülői háló falára Ildikó dédnagymamájának 1897-es menyasszonyi koszorúját is kitették. A felújítás egyik fontos eleme volt az épületek összekapcsolása. A merőlegesen álló csűrt a lakóházzal egybenyitották, így egy L alakú, tágas közösségi tér jött létre, amely a családi összejövetelek helyszíne lett. A padláson a gyerekek számára alakítottak ki kuckós tereket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A ház ma már egész évben lakható, miközben megőrizte eredeti karakterét. A tulajdonosok célja az volt, hogy olyan otthont hozzanak létre, amely egyszerre tiszteli a múltat és felel meg a mai igényeknek – a salföldi példa pedig jól mutatja, hogy a kettő nem zárja ki egymást.