HelloVidék • 2026. február 26. 10:15
Keszthely 1,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a Városi Strand fejlesztésére a TOP Plusz programban. A beruházás 2027-ben indulhat, és a tervek szerint 2029 júniusára teljesen megújul a Balaton-part egyik legnépszerűbb fürdőhelye.
A támogatási szerződés idén januárban lépett hatályba, az irányító hatóság január 5-én fogadta el a pályázati okiratot. A projekt a meglévő engedélyes tervek módosításával valósul meg, jelenleg a tervezési közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
A fejlesztés célja a strand kapacitásának növelése és a szolgáltatások korszerűsítése. Új központi sétány épül, szabadtéri színpad és új kiszolgálóépületek létesülnek, emellett bővítik a zöldfelületeket is.
Kancsal Zsuzsanna, a pályázat projektmenedzsere és a Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft. pénzügyi vezetője elmondta: a közbeszerzési dokumentáció jelenleg ellenőrzési szakaszban van. Ha a hatóság jóváhagyja az anyagokat, megindulhat a kiviteli tervek beszerzése, amelyek várhatóan 2027 elejére készülhetnek el. Ezt követően írhatják ki a kivitelezési közbeszerzést - írta a Hírbalaton.
A projektben konzorciumi partnerként részt vesz az Építési és Közlekedési Minisztérium, a kivitelezés beszerzése és maga az építkezés is az ő hatáskörükbe tartozik majd.
A beruházás része a strand közvetlen környezetének parkosítása és a Balaton-parti sétányhoz való szorosabb kapcsolódás kialakítása is. Család- és gyermekbarát elemeket építenek be, valamint fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát: csatlakozás jön létre a Balatoni Bringakörúthoz, új kerékpáros- és mikromobilitási tárolókat alakítanak ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos szempont, hogy a strand üzemeltetése során minden látogatóra legalább 10 négyzetméter zöldterület jusson. A jelenlegi kapacitás azonban korlátozott, ezért az északi irányban található focipálya bevonásával csaknem 5000 négyzetméterrel növelik a strand területét. A fennmaradó részen zöldterület-fejlesztés és egy új közösségi tér kap helyet.
Varga Zsófia, a Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint az új, modern követelményeknek megfelelő fogadóépület mellett kiemelt figyelmet fordítanak a kiegészítő infrastruktúrára is. Megújul a pavilonsor és a focipálya melletti parkoló, valamint parkolóhely-fejlesztés is megvalósul.
A kivitelezés a tervek szerint 2027-ben indulhat el, a projekt pedig 2029 június végére zárulhat le. A fejlesztéssel a város célja, hogy hosszú távon növelje a strand vonzerejét és fenntarthatóbb, zöldebb környezetet teremtsen a látogatók számára.