Sokkoló állapotban a nyugati-magyarországi határátkelők: évek óta üresen rohadnak, senki sem lép

HelloVidék2026. február 24. 20:15

Évek óta üresen állnak Nyugat-Magyarország határátkelői, az épületek állapota pedig folyamatosan romlik. Bár a kormány korábban felújításról vagy lebontásról döntött, a mai napig nem történt érdemi előrelépés, sorsuk továbbra is bizonytalan.

A HelloVidék pár éve már írt róla: elszürkült, megrogyott épületek, kitört ablaküvegek - ez fogadja a Nyugat-Európából érkezőket és az ingázó magyarokat a dunántúli határátkelőkön. Egy 2023-ban módosított kormányhatározatból akkor azt olvashattuk ki, hogy az országban 23 olyan „felújítással érintett schengeni határátkelőhely van” ami felújításra vár (ránézésre szinte az összes magyar-szerb, magyar-román és magyar-ukrán határátkelőhely.) 

Ahogy a Nyugat.hu friss cikkéből kiderült, a helyzet azóta sem változott, és továbbra sem tudni, mi lesz ezekkel az egykor szebb napokat látott ingatlanokkal. A mai napig nem történt érdemi előrelépés. Az üresen álló létesítmények állapota folyamatosan romlik, a sorsuk továbbra is bizonytalan. Balassa Péter, a Vas megyei országgyűlési képviselője a közelmúltban fordult írásbeli kérdéssel Pintér Sándor belügyminiszterhez, érdeklődve, hogy mi lesz azokkal a határátkelőkkel, amelyek évek óta kihasználatlanok. A politikus Facebook-bejegyzésében kiemelte: a 2021-es kormányrendelet előírta a használaton kívüli épületek akadálymentesítését, felújítását vagy – ha szükséges – lebontását, a gyakorlatban azonban semmi nem történt.

A legrosszabb állapotban lévő létesítmények közé tartozik a bucsui határátkelő, ahol a romos, elhagyatott épületek változatlanul állnak. Rétvári Bence államtitkár a képviselő kérdésére mindössze annyit közölt, hogy a kormány a külgazdasági és külügyminiszterre bízza a „közúti határátkelőhelyek átfogó fejlesztésének hatékony előkészítését”, érdemi határidőt vagy konkrét tervet nem közölt.

A nyugat-magyarországi határátkelők többsége 2007 óta üres, mivel a schengeni belső határoknál nincs állandó ellenőrzés. A 2000-es évek közepén még naponta több tízezer ember haladt át ezeken a pontokon, de azóta az épületek kihasználatlanok, állapotuk folyamatosan romlik.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két évvel ezelőtt közölte: a kőszegi és a bozsoki határátkelő már magánkézben van, így ezek ügye a tulajdonos feladata. Az állam azonban továbbra is birtokolja a rábafüzesi és a bucsui határátkelő épületeit, amelyek üresen állnak, sorsukra várva.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A helyiek és az országgyűlési képviselők szerint sürgős intézkedésekre lenne szükség, különben a romos épületek fokozatosan a teljes pusztulás sorsára jutnak, miközben az infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei egyre csak csökkennek.

Címlapkép: Pais-H Szilvia

Címkék:
kormány, ingatlan, felújítás, határ, magyarország, határátkelő, dunántúl, infrastruktúra, épület, kormányrendelet, hellovidék,