A Balaton-part újabb drámája: elveszítheti szabad kijáratát az egyik legértékesebb sétány

HelloVidék2025. szeptember 2. 10:15

Egy kormányrendelet papíron a Balaton közhasználatát bővíti, de Csopakon éppen az ellenkezőjét érzik: az egyik utolsó, 55 éve nyitva álló parti sétány kikerült a közhasználatból. A helyiek petícióval tiltakoznak, attól tartanak, hogy a terület beépíthetővé válik, és magáncélú kikötő létesülhet ott, de eddig mindhiába.

Augusztus végén jelent meg a 287/2025. (VIII. 27.) kormányrendelet a Balaton vízparti területeinek felhasználásáról, közismertebb nevén a BATÉK-rendelet. A szabályozás célja a kormány és az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint egyértelmű: védelem alá helyezni a tó természeti értékeit, bővíteni a közhasználatot, és gátat szabni a part beépítésének - írta az Építészfórum.

A minisztérium adatai szerint a természetes partszakaszok hossza 102 kilométerről 112-re nő, a parti sétányoké pedig 65-ről 95 kilométerre – vagyis papíron 30 százalékkal több sétány várja majd a közönséget. A rendelet egyúttal kimondja: új épület 30 méternél közelebb a tóhoz nem épülhet, új kikötő pedig csak akkor, ha az Agrárminisztérium és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is jóváhagyja.

Csopak viszont sokat veszít

Csopakon azonban másként csapódik le a rendelet. A Balatoni KaPoCS – CSPK Egyesület szerint a település egyik utolsó szabad vízikijáróját, a volt BAHART-hajóállomás 55 éve létesített mólószári sétányát kivették a közhasználati területek közül.

Ez a körülbelül 80 méteres gyalogút és a hozzá kapcsolódó 50 méteres partsáv 1969 óta szolgálja a helyieket és a turistákat – nem nádas mentén vezet, hanem teljes kilátást nyújt a Balatonra. „Ez a csopakiak ablaka a tóra” – fogalmazott az egyesület.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

600 aláírás a sétányért

Az egyesület három körben is jelezte észrevételeit a tervezet társadalmasítása során, és petíciót is indított: „Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!” – írták. A kezdeményezést több mint 600-an támogatták, ám a minisztérium végül nem fogadta el a javaslatot.

A BATÉK-rendelet valóban több közhasználati területet biztosít a Balaton körül, de Csopak példája azt mutatja: a számok mögött helyi veszteségek is húzódnak. Egy 55 éve működő közösségi tér megszűnése nemcsak a kilátásról szól – hanem arról is, mennyit érnek a kormányzati ígéretek egy-egy konkrét településen. A történetnek itt még nincs vége: a helyiek bíznak benne, hogy sikerül újranyitni a párbeszédet, és a csopaki sétány nem válik véglegesen a Balaton múltjának részévé.

Címkék:
Balaton, település, minisztérium, rendelet, kormányrendelet, hellovidék, balatoni hajózási zrt,