Bezárták, azóta csak pusztul a legendás dunántúli gyermeküdülő: most kiderült, mi lesz a sorsa

Bezárták, azóta csak pusztul a legendás dunántúli gyermeküdülő: most kiderült, mi lesz a sorsa

HelloVidék2025. május 22. 14:45

Évtizedeken át gyerekzsivaj töltötte be a felsőcsatári üdülőt, mára azonban csak üres falak és rozsdás padok maradtak. Bár a terület sátorozásra már használható, a teljes felújítás még mindig pályázati pénzekre vár.

Az osztrák határtól mindössze pár száz méterre, a Vas-hegy magaslatán rejtőzik Szombathely egyik utolsó önkormányzati tulajdonú gyermektábora, a felsőcsatári gyermeküdülő, amely mára szellemjárta hellyé vált. Nemrég még gyermekzsivajtól volt hangos, ám most komoly veszélybe került – írta tavaly a HelloVidék is, amikor a megmentésért aláírásgyűjtés indult, és több helyi civil szervezet is összefogott az üdülő megóvásáért. A gyereküdülő, amíg még működött, a régióban az egyik legnagyobb forgalmat bonyolította le.

A több mint harminc évig működő tábor 2021-ben zárt be, miután a korábbi kisebb felújítás ellenére a főépület műszaki állapota miatt nem lehetett tovább biztonságosan fogadni a gyerekeket. Azóta a Kerekerdő Alapítvány fórumokat szervezett, petíciót indított és adományokat gyűjtött a tábor megmentésére. Mint kiderült, az állagmegóvás folyamatos az épületen, ám a látvány így is lehangoló: a főépület üresen áll, a korábbi berendezések elhasználódtak, és jelenleg csak sátorozásra alkalmas a terület. A megmentésért indított civil kezdeményezések és az önkormányzati szándék mellett a felújítás továbbra is pályázati lehetőségektől függ.

Végre egy jó hír: legalább sátrazni lehet

A szombathelyi önkormányzat nem kíván megválni az üdülőtől, azonban a közigazgatási határon kívül eső fekvése miatt korábban uniós pályázatokon nem indulhatott a fejlesztés. A helyzetet valamelyest javította, hogy az üdülőt átminősítették: a gyermek- és ifjúsági tábor kategóriából nomád táborhely lett, így a fogadóépület használata megszűnt, viszont sátortáborokat már lehet szervezni a területen - írta a Nyugat.hu.

„Eddig azonban még nem volt érdeklődés a sátortáborokra, de a lehetőség adott” – mondta el Horváth Zoltán, az Agora Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője. A vezető még hozzátette, az önkormányzat nehéz gazdasági helyzete miatt az idén 95 millió forint támogatáscsökkentés volt az intézménynél, így saját erő nincs a felújításra, de továbbra is keresik a pályázati lehetőségeket. Mint mondta, az állagmegóvás azonban folyamatos, az alapítvány által összegyűjtött pénz felhasználásáról pedig még egyeztetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tábor helyszíne nemcsak természeti, de kulturális értékekben is gazdag: a Vas-hegy és a Pinka-mente egy Natura 2000-es védelem alatt álló terület, amelynek környezete páratlan adottságokat kínálna a természetközeli táborok és oktatási programok számára.

Címlapkép, fotók: Kerekerdő Alalpítvány

Címkék:
felújítás, pályázat, tábor, hellovidék, táboroztatás, pályázatok, területfejlesztés, felújítási támogatás, terület, felújítási,