Végre! Soproniak ezrei várják már az új jégpályát, hamarosan megnyílik + Részletek itt!

HelloVidék2025. február 18. 10:45

Négy éves várakozás után, mintegy kétezer órányi társadalmi munka és több, mint 20 millió forintos ráfordítást követően megnyitotta kapuit a soproni jégpálya, és hazatértek, azaz saját jégre csúszhattak a SMAFC Jégtörői. 

Négy év szünet után, a SMAFC és a szponzorok több mint húszmillió forintos ráfordításának köszönhetően sikerült a Sopronban, a Flandorffer utcában felépíteni az új jégpályát. Az új sportlétesítményt először február 19-én, szerdán próbálhatják ki a soproniak. Március végéig minden szerdán és pénteken 17:00 és 20:00 óra között a lakosság szabadon korcsolyázhat.

A gyerekek részére szombaton és vasárnap délelőtt korcsolyaoktatást szerveznek, a hétvégi napokon pedig három turnusban is lehetőség lesz csúszni: 10:00-13:00, 13:00-16:00 és 16:00-19:00 óra között. A jégpálya azonban idényjelleggel üzemel, várhatóan március végéig lesz nyitva, majd októberben újra megnyitja kapuit.

Loading...

A  jeges sportoknak több mint 150 éves hagyománya van Sopronban, hiszen 1872-ben alakult meg a Soproni Korcsolyázó Egylet. Jégkorong egyesület 2012 óta működik a városban, 2023 óta pedig a SMAFC szakosztályaként folytatja tevékenységét. A Jégtörők négy korosztályban vesznek részt a Magyar Jégkorong Szövetség utánpótlás-bajnokságaiban.

A jégpálya a meleg hónapokban sem marad kihasználatlan: ekkor a jéghoki nyári változata, az inline, azaz görhoki szabályai szerint lehet majd sportolni. Emellett a Jégtörők egyesület 14 éves korig várja a csatlakozni vágyó fiatalokat toborzásokra is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

 

Címkék:
műjégpálya, sopron, hellovidék,