HelloVidék • 2023. január 3. 10:30
Hétfőn, kora este megjelent a kormany.hu-n a lista, amiből kiderült, hogy mekkora támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések. A Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség közleménye szerint összesen 44 milliárd forintot osztanak ki 138 város, illetve 17 fővárosi kerület között.
A tárca szerint a települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő.
A támogatásért cserébe pedig mindenkitől takarékosságot kérünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről
- írták.
A Miniszterelnökség azt is közölte, hogy Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal az állami hozzájárulásról. Azt írták, sa biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre.
A fővárosi önkormányzatok közül az ellenzéki vezetésű Óbuda (III.), Újpest (IV.), Ferencváros (IX.), Újbuda (XI), XV. kerület, és XVIII. kerület nem kapott egy fillért sem a 44 milliárdból.
A 120 ezer embernek otthont adó XIII. kerület pedig kevesebb pénzt kapott (392 millió forint), mint Mohács (418 millió forint), ahol hatodannyian élnek, derül ki az rtl.hu gyűjtéséből.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nagy vidéki ellenzéki városok közül Miskolc 1,24 milliárd, Szegednek csaknem 1,3 milliárd, Dunaújvárosnak 649 millió, Pécsnek 1,04 milliárd forint támogatást ítéltek meg. A legnagyobb összeg a fideszes vezetésű Debrecennek jutott, 3,18 milliárd forint, míg szomszédos megyeszékhely, Nyíregyházának 1,76 milliárd forintot utalnak.
Győr és Székesfehérvár rosszul járt: előbbi 254, utóbbi 237 millió forinthoz jut.