Kiderült, mennyien vették eddig igénybe a babaváró hitelt és a falusi csokot

MTI2019. július 24. 08:30

Eddig közel 14 ezer család vette igénybe a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását, az első hetek igazolták a várakozásokat, \"nagyon szólt\" a program - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjújában.

Minden, amit a babaváró hitelről tudni kell: lakossági roadshow az új állami családtámogatásokról Szegeden, Pécsen és további vidéki nagyvárosokban. Mindenkit várunk!

Novák Katalin mérföldkőnek nevezte a magyar családtámogatás történetében a családvédelmi akciótervet. "Még nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk a családok segítése terén" - fogalmazott, hozzátéve: gondolták, hogy nagy lesz az érdeklődés, hiszen kit ne mozgatna meg tízmillió forint, egy új autó vagy lakás lehetősége, vagy akár az, hogy csökkenhetnek a család hitelterhei.

Az új, tízmillió forintos babaváró támogatásról szólva az államtitkár közölte: az esetek nagy számában ezt az igénylők otthonteremtésre használják fel, ami nemcsak lakásvásárlást, hanem a meglévő lakás korszerűsítését, bővítését is jelentheti. Nem reprezentatív felmérésük szerint az igénylők egy része hitelkiváltásra veszi igénybe a támogatást, van aki autót vásárol belőle, de megtakarításra is felhasználják az összeget.

Sok fiatal pár ezzel a támogatással lesz "képes saját lábra állni. Ez is lenne a cél: segíteni az önálló életkezdést" - mutatott rá Novák Katalin.

Az igénylő családok kilencven százaléka a maximális, tíz millió forintos összeget veszik fel, de a kisebb támogatást igénylők is általában hat-nyolc millió forintot vesznek fel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jelzáloghitel-elengedés lehetőségével eddig 3100-an éltek. A Magyar Államkincstár adatai szerint az indulás óta már hétezer autóvásárlási támogatáskérelmet rögzítettek, és jellemzően a maximális, 2,5 millió forint összeget igénylik - mondta el Novák Katalin.

Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetésben a családtámogatásra csaknem 2,5-szer annyi pénz jut mint a tíz évvel ezelőtti baloldali kormány idején. Jövőre 2228 milliárd forintot különítettek el a családok támogatására, 2010-ben a célra 960 milliárd forint állt rendelkezésre - mondta az államtitkár.

Címkék:
otthon, család, otthonteremtés, csok, program, novák katalin, hellovidék, falusi csok, babaváró hitel, családvédelmi akcióterv,