Pénzcentrum • 2026. szeptember 21. 13:35
Hétfő délelőtt erősödésbe kapcsolt a forint, az euró jegyzése 363 közelébe, a dolláré pedig 316,24 forintig süllyedt. A hazai fizetőeszköz szempontjából a nemzetközi folyamatok mellett a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése és az inflációs cél esetleges módosítása lehet a meghatározó.
Délelőtt az euró-forint árfolyam a 363-as szint közelében mozgott, ami 0,35 százalékkal alacsonyabb a péntek esti szintnél. A dollár jegyzése közben 316,24 forintig süllyedt. A reggeli visszafogott mozgások után tehát határozottabb felülteljesítés felé indult a forint.
A magyar fizetőeszköz már a napot is enyhe felértékelődéssel kezdte, akkor az euróért még 363,73 forintot kértek a bankközi piacon, ami 0,2 százalékkal maradt el a péntek esti záróértéktől. Később átmenetileg 364 fölé kapaszkodott vissza a jegyzés, így a forint előnye szinte teljesen elolvadt. A dollár árfolyama ebben az időszakban még 317,4 forint körül ingadozott.
A nemzetközi devizapiacon hétfő reggel csak mérsékelt elmozdulás látszott. Az euró-dollár kurzus 1,1475 körül alakult, ami a dollár mintegy 0,1 százalékos felértékelődését jelentette a pénteki záráshoz képest.
Kamatcsökkentési szünet jöhet, az inflációs cél is változhat
Itthon az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése áll a figyelem középpontjában. A piaci konszenzus szerint a jegybank a nyári monetáris lazítás után szünetet tarthat a kamatvágásokban, és 5,5 százalékon tarthatja az alapkamatot.
Bár a legfrissebb inflációs adatok és kilátások alapján nyílhatna még tér a monetáris kondíciók további enyhítésére, a fejlett piaci jegybankok kamatemelései, a geopolitikai feszültségek és a globális kötvényhozamok emelkedése indokolttá teheti az óvatos megközelítést.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kamatdöntés mellett kulcskérdés, hogy a Monetáris Tanács hozzányúl-e az inflációs célhoz, amellyel kapcsolatban korábban őszre ígért döntést a jegybank. Elemzői vélemények szerint nem kizárt, hogy már most 3-ról 2,5 százalékra mérséklik a cél középértékét. A döntések és az azokat követő jegybanki kommunikáció jelentős kilengéseket válthat ki a forint piacán.
A nemzetközi hírek is alakíthatják az árfolyamot
A múlt heti volatilitás után továbbra is érdemi hatást gyakorolhatnak a nemzetközi folyamatok. A befektetők a közel-keleti konfliktus hírei mellett a hétvégi német választások politikai utóéletét és az állampapírhozamok alakulását monitorozzák. A következő napokban emellett az amerikai–kínai csúcstalálkozó híráramlása is érdemben befolyásolhatja az általános kockázatvállalási hajlandóságot.