Nem teljesített jól a magyar tőzsde: nagyot estek a vezető részvények, csak egy papír tudott talpon maradni

Pénzcentrum/MTI2026. július 13. 19:22

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1261,35 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 141 206,10 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, az iráni konfliktus hétvégi és hétfő délutáni eszkalációja negatív irányba befolyásolta a nemzetközi piacokat, ezekkel összhangban mozgott a BUX is.

Hozzátette, a vezető részvények közül egyedüliként a Mol árfolyama tudott erősödni az olaj árának emelkedése miatt, míg az OTP, a Richter és a Magyar Telekom mozgását a kedvezőtlen nemzetközi hangulat befolyásolta.

  • A Mol 32 forinttal, 0,79 százalékkal 4108 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 700 forinttal, 1,53 százalékkal 45 100 forintra csökkent, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,38 százalékkal 2640 forintra esett, forgalma 877,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 1,57 százalékkal 11 900 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9338,77 ponton zárt hétfőn, ez 60,52 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,