Eldőlni látszik a gázkazánok sorsa, fordulat jött az európai tiltás ügyében

Pénzcentrum2026. február 25. 14:07

A német kormánykoalíció megállapodott az épületenergetikai szabályozás átfogó reformjáról: a gáz- és olajfűtések továbbra is beszerelhetők maradnak, miközben a támogatási rendszer is fennmarad, írja a Portfolio.

Fordulat körvonalazódik a gáz- és olajkazánok jövője kapcsán: a német kormánykoalíció megállapodott az úgynevezett fűtési törvény átfogó módosításáról. A döntés értelmében az olaj- és gázfűtések beépítése továbbra is engedélyezett marad, a több milliárd eurós támogatási rendszer pedig nem szűnik meg. A jogszabály várhatóan az év közepéig lép hatályba.

A CDU/CSU és az SPD frakciója Berlinben jelentette be a megállapodást az épületenergetikai törvény reformjáról, amely új nevet is kap: a jövőben épületkorszerűsítési törvényként hivatkoznak rá. Jens Spahn, a CDU/CSU frakcióvezetője közölte, hogy eltörlik az előző kormány sokat vitatott tiltási tervét.

A legjelentősebb változás, hogy megszűnik az az előírás, amely szerint az újonnan telepített fűtésrendszereknek legalább 65 százalékban megújuló energiát kellett volna használniuk. A szabályozást a CDU/CSU indokolatlanul a hőszivattyúk felé terelőnek tartotta, és az SPD szerint is komoly vitapontot jelentett.

A reform nyomán ismét szabadon választhatóvá válik minden fűtéstípus: a hőszivattyú, a hibrid rendszer, a biomassza, valamint a gáz- és olajfűtés is. A cél ugyanakkor továbbra is az, hogy az új berendezések „túlnyomórészt CO2-mentesek” legyenek – a döntést azonban a tulajdonosokra bízzák. A zöldítési kötelezettséget részben a szolgáltatókra terelik át.

Az új rendszerben zöldgáz- és zöldolaj-kvótát vezetnek be: a beszállítóknak fokozatosan növekvő arányban kell klímabarát összetevőket keverniük a hagyományos tüzelőanyagokhoz. A földgáz esetében ilyen lehet például a biometán, az olajnál pedig a zöld hidrogénből előállított szintetikus üzemanyag. A 10 százalékos kvóta 2029-ben lép életbe, majd 2040-ig három lépcsőben emelik tovább.

A terv ugyanakkor kritikákat is kapott. A Helyi Közművek Szövetségének ügyvezető igazgatója szerint a kötelező zöldgáz-kvóta a szűkös kínálat miatt nemhogy nem oldja meg a problémát, hanem tovább súlyosbíthatja azt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A klímabarát fűtési rendszerekre való átállást ösztönző támogatási rendszer fennmarad, finanszírozása legalább 2029-ig biztosított. A fűtéscsere esetén az állami hozzájárulás akár a beruházás 70 százalékát is fedezheti, az igényelhető maximális összeg pedig 21 ezer euró. Gyorsasági bónusz is elérhető, és további kedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol az éves jövedelem nem haladja meg a 40 ezer eurót.

A reform a települési hőtervezést is egyszerűsíti: a 15 ezer fő alatti településeknél akár 80 százalékkal csökkentik az adminisztratív terheket. A korábbi szabályok szerint a nagyvárosoknak 2026 közepéig, a kisebb településeknek 2028 közepéig kellett volna benyújtaniuk hőterveiket.

Fontos változás az is, hogy eltörlik a különösen régi kazánok üzemeltetésének tilalmát, így a meglévő berendezések továbbra is használhatók maradnak. A módosítások hatásait 2030-ban vizsgálják felül.

A döntés nemcsak Németországban bír jelentőséggel: korábban az uniós szinten is precedenst teremthetett volna a gázkazánok fokozatos betiltására irányuló rendszer, amelyről a tagállamok már tárgyaltak.

Címkék:
fűtés, energia, európai unió, gázkazán, gazdaság, németország, állami támogatás, klímaváltozás, földgáz, energetikai korszerűsítés, energetika, hőszivattyú,