Egyedül a Mol bírta a nyomást: így zárt a BUX csütörtökön

Pénzcentrum/MTI2026. január 29. 18:44

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,3 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 127 890,41 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 23,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy az amerikai tőzsdéken elindult eladási hullám nyomán létrejött kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat húzza le a BUX-ot és mindez kihatott a vezető részvények közül az OTP-re, a Richterre és a Magyar Telekomra is.

Jelezte ugyanakkor, hogy a Mol tartotta magát, az olajpapír 1,35 százalékos emelkedése részben az olaj árfolyam megugrásának köszönhető, valamint még mindig van hatása a szerb NIS olajvállalat felvásárlásának is.

A Mol 52 forinttal, 1,35 százalékkal 3902 forintra erősödött, 4,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,25 százalékkal 40 250 forintra csökkent, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,5 százalékkal 1970 forintra esett, forgalma 853,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 1,85 százalékkal 10 610 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 289,05 ponton zárt csütörtökön, ez 44,4 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,