Pénzcentrum • 2025. december 1. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 960,94 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414,33 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőre fordult befektetői hangulattal magyarázta az emelkedést, ami kiemelte a BÉT-et a nemzetközi mezőnyből, az amerikai és az uniós tőzsdeindexek ugyanis többnyire gyengén kezdték a hetet. A magyar részvénypiacot egyrészt az ukrajnai háború lezárásának esélye tartotta lendületben, ebből főképp az OTP profitálhatott, a Mol részvényeit pedig a szerbiai terjeszkedés lehetősége miatt keresik továbbra is - mondta Aradványi Péter az MTI kérdésére.
A Mol 70 forinttal, 2,41 százalékkal 2980 forintra erősödött 5,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 510 forinttal, 1,49 százalékkal 34 720 forintra nőtt, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,46 százalékkal 1766 forintra emelkedett, forgalma 413,9 millió forint volt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,23 százalékkal 9615 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 324,22 ponton zárt hétfőn, ez 79,31 pontos, 0,76 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.