Tőzsdei iránykeresés: mely részvények tartják, melyek törik a szinteket?

Pénzcentrum2025. október 1. 09:39

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden eséssel zárt, a BUX 385,84 pontos, azaz 0,39 százalékos gyengülés után 98 871,60 ponton fejezte be a napot.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Szemán Péter szerint a szerdai kereskedés is enyhe elmozdulásokkal, iránykereséssel indulhat.

Az OTP-részvények kedden 360 forinttal, 1,24 százalékkal estek vissza, így az árfolyam 28 690 forinton zárt. A papírok forgalma 13 milliárd forint volt. Az elemző szerint az OTP-nek továbbra is a 27 173 forintos szint adhat támaszt, míg ellenállás 29 519 forintnál látható.

A Richter erős napot zárt: árfolyama 385 forinttal, 3,96 százalékkal erősödött, így 10 110 forintig emelkedett. A részvények forgalma 2,2 milliárd forint volt. Az újabb ellenállási szintek 10 224 és 10 285 forintnál húzódnak, míg a támasz 9870 forintnál található.

A Mol árfolyama kedden 62 forinttal, 2,25 százalékkal csökkent, így 2698 forinton zárt, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett. Az elemző szerint a papír ismét a 2748 forintos trendvonal alá esett, a következő támasz 2640 forintnál látszik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,66 százalékkal gyengült, 1774 forinton fejezte be a keddi kereskedést. A forgalom 1,2 milliárd forintot tett ki. Az elemző szerint a részvény az 1800 forintos támasz alatt zárt, a következő fontos szint 1690 forintnál van.

Címkék:
árfolyam, forint, otp, mol, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, richter, részvények, bux, részvénypiac, bét, részvényindex, részvényárfolyam, budapesti értéktőzsde,