MTI • 2025. augusztus 6. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 682,26 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel 101 103,82 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: viszonylag csendes napot zártak, amelyen esett a BUX.
Ennek hátterében az áll, hogy gyengültek a vezető részvények, amelyek közül jelentős elmozdulás a Richternél történt. A gyógyszergyártó részvényei 2,2 százalékkal estek, az elemző szerint mindez azzal magyarázható, hogy a Richter szerdán hajnalban közzétett gyorsjelentésében bár operatív szinten jók a számok, de az árfolyamváltozások miatt mégis elmaradt a nettó profit a várakozásoktól.
Muhi Gergely közölte: a többi részvénynél sem érdemi elmozdulás, sem érdemi forgalom nem volt, mindezek pedig azt jelzik, hogy nő a bizonytalanság a világgazdaságban, az amerikai vámoknak kezd reálgazdasági hatása lenni.
A Mol 14 forinttal, 0,46 százalékkal 3008 forintra csökkent 724,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,31 százalékkal 28 860 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,23 százalékkal 1750 forintra gyengült, forgalma 401,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 2,2 százalékkal 10 230 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A BUMIX 9126,82 ponton zárt szerdán, ez 35,76 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.